2011. ápr. 15.

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és a Láthatatlan Emberek Bandája

Ahogy megláttam a könyv bortóját rögtön egy másik sorozat jutott az eszembe róla, de ez a történet nem az a történet. A könyv három jó barátról szól, akik egyszerű diákok egy varsói gimnáziumban.

Félix egy nagyon talpraesett fiú, akinek mindig sikerül megtalálnia a kiutat bármilyen szorult helyzetből. Apukája feltaláló, így ő is örökölt apja tehetségéből. Mindig van nála valamilyen otthonról elcsent vagy éppen kiszuperált szerkentyű, ami nagy segítségére van a legváratlanabb helyzetekben.

Net egy számítógép zseni. Otthon érzi magát a programozásban, amit nem csak irigylésre méltó szakértelemmel, de nagy lelkesedéssel is művel. Ő és az apja létrehozott egy mesterséges intelligenciával rendelkező programot, melynek Net a Manfréd nevet adta. Kalandjaik során sokszor nyújtott segítséget számukra.

Nika pedig egy okos és nagyon bátor lány ebben a fiús csapatban, aki néhány igen hasznosnak bizonyuló rejtett képességgel rendelkezik, amikre majd csak a könyv vége felé  derül fény. Bár az olvasó már a kezdetek kezdetén sejti, hogy valami titkot rejteget.

Hármójuk között már az első iskolai napon barátság szövődik azzal, hogy egymás segítségére voltak az iskolában garázdálkodó két rosszcsont ellen. Ez a baráti kapcsolat az idő múlásával és a közösen átélt izgalmas kalandok által csak egyre erősebbé kovácsolódott. A kis csapat a főhadiszállását a gimnázium padlásán alakítja ki, ahol a későbbiekben a gyűléseiket tartják és döntenek az igen fontos stratégiai kérdésekről.

Varsóban egy titokzatos banda garázdálkodik, a Láthatatlan ember bandája. Bankokat rabolnak és olyan ügyesen tűnnek el egy-egy akciójuk után, hogy senki sem találja őket. A három fiatalnak egy véletlen folytán azonban sikerül lebuktatni a bandát, de a banda főnökét, Mortent a rendőrség még mindig nem tudta elfogni.

A könyv tizenhárom fejezetből áll. Kezdetben azt hittem, hogy egymástól függetlenek, de a végén teljesen összeállt a kép. Itt kérem mindennek jelentősége van. A szellemeknek, az anti-gravitációs meghajtásnak egy kis füzetecskének tele képletekkel, Félix apjának és az ő kutatásainak, na és persze nem hagyhatom ki a felsorolásból Mortent sem, akinek kilétét a történet végéig homály fedi. Ennek ellenére mégis szinte mindenhol ott van. A könyv tele van humorral és találós kérdésekkel. Nyomon követhetjük, hogy a fiatalok, hogyan válnak egyre közelebbi barátokká és részesei lehetünk hihetetlen kalandjaiknak. A történet elején amikor az iskola padlásán találkoznak egy kísértettel és egy mozgó csontvázzal, akkor úgy gondoltam, hogy biztosan lesz valami tudományosan megalapozott vagy valami hihetetlenül egyszerű magyarázata ezeknek a  jelenségeknek. De nem volt. Illetve az volt, hogy tényleg megtörtént. Ekkor értettem meg, hogy ebben a könyvben minden lehetséges.:)

Kedvenc részeim egyike, az osztálykirándulás a Macska-sziklán található várba, ahol a gyerekek megtalálják a legendás kincset, amit egy több száz éves gnóm őriz. Már szinte vártam, hogy mikor mondja a kincseket  őrző gnóm a ládának, hogy „drágaságom”. Ezek után persze nem ért váratlanul, hogy karácsonykor Nikának megjelent a Mikulás. De mindezek ellenére mégis, a hegyekbe történő osztálykirándulás története vitte nálam a pálmát, melyben kiderül, hogy mi is Nika titkos képessége. Az hogy a kiránduláson feltűnik egy UFÓ és egy barátságos nagy fehér medve már nem is említem, mert ez már tényleg sokkoló lehet annak, aki még nem olvasta a könyvet. Jaaaaj és hát a botanikafakultációk, Butler tanár úrral………….mit nem adnék, ha ott lehetnék egy varázslatos óráján!

A szerző ezt írja a könyv végén:
Hogy mit írok? Olyan sztorikat, amelyeket én magam is szívesen olvasnék – sci-fit, horrort, lehetőleg pedig a két műfaj keverékét. Nem érdekel a valóság bemutatása, úgy ahogy mi, akik benne élünk, ismerjük. Ezt a történészekre hagyom.
Hát ilyen ez a könyv!

Értékelés: 5/4.5

Kiadó: Pongrác Kiadó
Eredeti cím: Felix, Net i Nika oraz Gang Niewidzialnych Ludzi
Fordította: Németh Orsolya
Oldalszám: 560

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése