2011. okt. 12.

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Nem is tudnám megmondani, hogy már milyen régóta szerettem volna ezt a könyvet, illetve kettőt, - mert ugye van második része is, hál’ Istennek  -  elolvasni, de valahogy mindig elmaradt. Aztán az egyik nap egy közösségi oldalon bogarászva olvastam, hogy egy beszélgetés lesz a könyvről valamelyik rádióban egy híres televíziós személyiség közreműködésével. Na és, akkor hirtelen megint elkapott a vágy, hogy én ezt a könyvet mihamarabb el akarom olvasni.

Daniel Glattauer műve egy modern levélregény, melyben két ember nagyon érzelmes levelezését követhetjük nyomon. Szeretem a levélregényeket, eddig csak pozitív élményeim voltak az ilyen típusú könyvekkel kapcsolatban és ez most sem történt másképp.

A történet úgy kezdődik, hogy Emmi egy újság előfizetést akart lemondani e-mailben, de egy betű elütése miatt az nem a kiadónál, hanem Leó Leike virtuális postaládájában landolt. Aztán még egy levél...... még egy elütés.... és még egy félre küldött e-mail.... és ennyi már elég is volt ahhoz, hogy elkezdődjön egy ismerkedési folyamat két olyan ember között, akik azért az átlagosnál jobb verbális kifejező készséggel voltak megáldva.:) Hála az írónak. Ha Emmi helyébe gondolnám magam én is rettentően izgalmasnak és élvezetesnek találnám a levelezést egy olyan ismeretlen férfival, akivel ennyire jól el lehet beszélgetni, viccelődni és mórikálni, mint azt Emmi tette Leóval. Persze a férjemnek lenne ehhez néhány keresetlen szava, ugyan úgy, mint a könyvben is ……… na de ne szaladjunk ennyire előre a történetben, inkább arról szeretnék írni, hogy milyen izgalmas kapcsolat alakult ki kettőjük között.:)

A levelezésben az a szép, hogy az ember, egy levélírás alkalmával, sokkal bátrabban és őszintébben tárja fel az érzéseit és a gondolatait a másik előtt, mintha azt személyesen kellene elmondania neki. De pont ez a veszélyes is az egészben, mert leírva, már rögtön minden szónak ereje van, ami hatással van a másikra és ez miatt a közös kapcsolatra is. Az emberi naivitásból fakadóan, Emmi és Leo úgy érzi, - vagy inkább reméli, - hogy megvan a lehetősége annak, hogy az amit a leveleikben írtak egymásnak, és egymásról, az valóra is váljon. Szinte már függővé váltak egymástól.

Én úgy gondolom, hogy Emmi levelei nem azt az Emmit mutatták, aki valójában volt, hiába éreztem bátrabbnak és kezdeményezőbbnek azokat. Ő végig titkolódzott és nem szívesen beszélt magáról. Mintha mindig csak abban a képzeletbeli világban akart volna élni, amit ketten teremtettek meg egymásnak Leóval - ellenben Leóval, aki sokkal nyíltabb és őszintébb leveleket írt.

Mindketten félnek a találkozástól, mert mi van akkor, ha mégsem olyanok, amilyeneknek elképzelték egymást? Mi van akkor, ha az, amit megálmodtak egymásról homlok egyenes más, mint a valóság. Igazából egy találkozás eldöntene mindent? Ki tudja! De mielőtt minderre sor kerülne közbe jön valami...

Érdekes volt, hogy a regényből nem tudtuk meg, hogy hogyan néznek ki a szereplők, milyen a külvilág körülöttük. Csupán csak nagyon kevés információt tudhattunk meg róluk, és azokat is csak nagyon lassan.  Csak a regény végén derült fény arra is, hogy az egymásnak írt leveleik, - amik izgalmát a szereplőkkel együtt éltük át mi is – hogyan hatottak a családjukra és a személyes környezetükre.

Nagyon, nagyon jó kis könyv volt, szinte egy nap alatt elolvasható! Izgalommal várom, a következő részt, vajon azt majd hogyan folytatja az író? A  könyv borítója sajnos megváltozott, a rajta látható kép az új színdarabra utal és ez a kiadvány már nem keménytáblás. Remélhetőleg, majd a második könyv is hasonló ruhát kap, hogy összhangban legyenek.


Kiadó: Park Kiadó
Eredeti cím: Gut gegen Nordwind
Fordította: Kajtár Mária
Oldalszám: 238

2 megjegyzés:

  1. Ezt a könyvet annyira nagyon imádtam.:) Láttam, hogy a 2. részt is olvasod már, várom a véleményed!

    VálaszTörlés