2013. dec. 31.

2013. dec. 29.

William Nicholson: Anyaföld

Amikor Alice-nak az elhidegült édesapja egy ritka beszélgetésük alkalmával azt találja mondani, hogy akárcsak ő a lánya is csak tévedések sorozatából származik, akkor Alice úgy érzi, hogy muszáj meglátogatnia a soha nem látott nagyanyját és a végére járnia a családjában lévő sikertelen házasságok láncolatának. Így kerül Alice Normandiába az édesapja anyjához, aki elmeséli neki a saját szülei igaz szerelmének a történetét.

Innentől kezdve kezdődik a mi történetünk, ahol időben visszamegyünk 1942-be a II. világháború idejére, dél Anglia partjaihoz, Sussexbe. Itt ismerhetjük meg Kitty-t és Louisa-t, akik katonai sofőrök, fiatalok és bájosak – főleg Kitty – és alig várják, hogy szerelembe essenek és egy kis boldogságot lopjanak ebben a viharos időben. Ugyancsak itt ismerhetjük meg főhőseinket is Edet és Larry-t, akik már iskolás koruk óta ismerték egymást, mindketten katolikusok, de csak Larry volt istenfélő kettőjük közül, Edet a háború során elhagyta a hite. Amikor ez a két férfi megismeri Kitty-t rögtön szerelmesek lesznek belé, de a lány szíve csak Edért dobog, akinek hamarosan a felesége is lesz. Larry pedig kénytelen tiszteletben tartani a legjobb barátja érzelmeit - ami nem is okoz neki gondot, hiszen az erkölcse is ezt diktálja - és csak a háttérből csodálni Kitty-t.  

Azonban egy borzalmas katonai katasztrófa, nevezetesen a dieppe-i csata gyökeresen megváltoztatta mindkét férfi életét. Innentől kezdve Larry-t a saját gyávasága kísérti folyamatosan, míg Edből egy hős lett Victoria-kereszttel a mellén, de ez neki mit sem számított. Teljesen hidegen hagyta, csakúgy, mint maga az élet miután a hadifogságból súlyos lelki sérülésekkel tért haza.
Innentől kezdve helytelen lenne tovább folytatnom a történetet, hiszen sokkal élvezetesebb, ha az olvasó saját maga fedezi fel, hogy mi is történt a továbbiakban a szereplőkkel. Elég annyit mondanom, hogy ők hárman folyamatosan kapcsolatban maradtak egymással a háború után is. Larry sokat utazott, abban a reményben, hátha egy váratlan szerelemnek köszönhetően sikerül majd elfelejtenie Kitty-t, és akadtak is olyan nők az életében, akik megdobogtatták a szívét, de a Kitty iránt érzett gyengéd érzelmei végig megmaradtak. Larry mozgalmas életet élt, kipróbálta magát a művészetekben és Indiába is időzött kicsit, míg Kitty és Ed végig egy helyben maradtak. Házasságuk boldogtalan volt Ed depressziója, alkoholizmusa és nihilizmusa miatt amivel Kitty egyszerűen nem tudott mit kezdeni. 

A történet másodkarakterei (Kitty barátnője és annak férje, Larry „szerelmei” és az apja) mindig kellő időben és élvezetes formában jelentek meg a regényben. Fájó és nagyon szívszorító volt olvasni a szereplők boldogságkeresését a háború utáni időszakban, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat a számukra, hiszen a háború mindenkiben mély nyomott hagyott. Nekem Larry karaktere volt a legszimpatikusabb, aki annyira naiv és annyira jó ember volt, hogy ettől bizony érzelmileg könnyen kihasználhatóvá vált, amely gyengeségét Kitty, ha tudat alatt is, de gyakran ki is használta. Talán ez miatt nem lopta be magát ő a szívembe, bármilyen magányos és szomorú élete is volt Ed mellett. Számomra a könyv legjobb része a dieppe-i csatára való felkészülés majd az utána következő csatajelent volt, ami a könyv elolvasása utána is sokáig ott motoszkált még a fejemben, annyira látványos és annyira borzalmas volt. Nagyszerűen tudta megragadni az író azt a káoszt és hiábavalóságot, amit a csatatéren a katonák érezhettek. (Ennek a résznek az olvasása közben folyamatosan a Ryan közlegény megmentése című film járt a fejemben.) 

A regény egyébként nagyon élvezetes olvasmány volt a számomra és rendkívül valósághű, amely elsősorban a hiteles történelmi háttérnek és az igazi, hús-vér szereplőknek volt köszönhető. Az író történetvezetését viszont elég lassúnak éreztem és gyakran sietettem volna az események alakulását. De úgy gondolom, hogy mindez simán elhanyagolható, ha azt vesszük figyelembe, hogy a szerző nem csak egy egyszerű háború alatti és utáni szerelmi háromszögről szóló szívbemarkoló könyvet akart írni, hanem egy sokkal mélyebb és sokkal összetettebb érzésekről szóló történetet. Egy olyan történetet, ami az igaz szerelemről és a barátságról, a boldogságról, az önfeláldozásról, a háború hatásáról, a hitről és a haza szeretetéről illetve ezeknek a szülőkre és rajtuk keresztül pedig a gyerekeikre gyakorolt hatásáról szól.  

William Nicholson


Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: Motherland
Fordította: Frei-Kovács Judit
Oldalszám: 552

2013. dec. 26.

Lauren DeStefano: Hervadás - (Vegyészkert-trilógia #1)

A Hervadás az első könyve a Vegyészkert-trilógiának, amely egyben az írónő debütáló regénye is. A történet egy riasztó jövőt tár elénk, amely bemutatja, hogy mi lenne az emberiséggel, ha a tudomány bezavarna az élet természetes menetébe. Egy elrontott genetikai kísérletnek köszönhetően, melyben a tudósok a betegségektől és a haláltól akarták megszabadítani az emberiséget, ki tudja hogy hogy, s miként, de elszabadult egy vírus, melynek köszönhetően a következő generáció férfijai 25, míg a női csak 20 éves korukig élnek. Ennek köszönhetően, no és persze hogy a vérvonal is fent maradjon a gazdagabb családok fiai fiatal nőket vesznek feleségül vagy ha nem találnak megfelelőt, akkor Gyűjtőktől vásárolnak, akik minden lelkiismeret-furdalás nélkül rabolják és gyűjtik be a fiatal lányokat, hogy aztán áruba bocsájtsák őket.
 
Történetünk hősnőjével a tizenhat éves Rhine-nal is pont ez történt vagyis kényszerből egy 20 éves fiúhoz, Lindenhez kellett feleségül mennie, még másik két lánnyal egyetemben. Linden nem tud arról, hogy a feleségei nem önszántukból járultak az oltár elé, mivel erről a kis apróságról az apja - aki egyébként az egész házat, közte a fiát is az irányítása alatt tartotta - elfelejtette tájékoztatni. Vaughn, Linden apja egy első generációs különc tudós volt, aki eltökélten keresi a gyógymódot a fia számára. A házuk alagsorában végezi a titokzatos kísérleteit, de hogy miket pontosan, azt nem lehet tudni, de apró jelekből és utalásokból határozottan érezhető, hogy ő egy nagyon veszélyes és félelmetes ember.
Rhine szabadulni akar ebből a börtönből és úgy gondolja, hogy ha a bizalmába sikerül férkőznie a férjének, akkor nagyobb esélye lesz a menekülésre. Szökési tervéhez szövetségesre is talál egy szolgáló fiú Gabriel személyében, aki egy idő után nem csak a bizalmasa, de a szerelme is lesz.

Kezdem azzal, ami tetszett a könyvben. A borító. Igazán szépre és nagyon találóra sikeredett, valóban a történet lényegét fogta meg a tervező azzal, hogy kiemelte a kalitkába zárt madarat, a lány ujján lévő jegygyűrűt és a homokórát.

És most jöjjön, ami nem tetszett, ami tulajdonképpen maga a történet volt, vagyis az alapkoncepció. Pontosabban a semmitmondó információk, illetve azok teljes hiánya a génmanipulációról és a 3. világháború utáni eseményekről, hogy miért csak Észak-Amerika maradt talpon és hogy miért és hogyan került a többi kontinens víz alá. Az pedig egyszerűen sehogy nem fért a fejembe, hogy egy olyan társadalomban, amiben az első generáció néhány tagja még mindig boldog házasságban él, hogyan veheti ilyen hamar természetesnek a többnejűséget. Miért nem lázadt ellene senki, hiszen ezek a fiatalok nem ezt látták otthon, nem ilyen családban nőttek fel. Számomra ezek a dolgok teljességgel hihetetlen voltak, sőt, ha túlzásba akarnék esni, akkor azt mondanám, hogy mindez egy nagy baromság butaság volt. Igaz olvastam én már ehhez hasonló "csacskaságokat", amiknél az író szintén tojt a hitelességre vagy épp a háttértörténet részletes kidolgozására - melyek pontos megléte, valljuk be, hogy nem feltétlen alapkövetelménye e műfajnak -, de ezeknél a regényeknél ellenpontként mindig ott voltak a szereplők, a humor vagy a romantika, akik vagy amik elvitték a hátukon a cselekményt. De itt semmi nem volt. Se humor, se romantika (ami volt az egyszerűen szánalmas volt), a szereplőkről meg jobb nem is beszélni, mivel egyik sem nőtt közel a szívemhez, sőt, határozottan idegesítőnek éreztem őket. Linden volt a legrosszabb mind közül, annyira naiv és annyira unalmas volt, csak evett, aludt és szexelt miközben persze biztonságban érezte magát a kis birodalmában. Nem érzem magam prűdnek, de nem tudok elfogadni egy olyan kapcsolatot, amiben egy 20 éves srác többek között egy 13 éves lánnyal szexel…. és teherbe is ejti. A másik dolog, ami kiverte nálam a biztosítékot, hogy a regényben állítólag és a fülszöveg alapján is Rhine-t a férje őszintén szereti... Nos, elsőre nem tudtam, hogy ezen most sírjak vagy nevessek. Nem tudom, hogy kinek mit jelent a szerelem, de nekem a testi és lelki összhangot, az egy egyénért való rajongást, amit egy igazi monogám ösztön hajt és ez ugye a többnejűséggel szemben áll. Így, amíg Linden esténként minden feleségét meglátogatja egy kis entyempentyemre, senki ne próbálja nekem bemesélni, hogy ő szerelmes. De ezek a dolgok még mindig csak egy kis részét tették ki az elégedetlenségemnek. Van ebben a könyvben pedofília, poligámia és egy rettenetes ál-tudomány háttértörténet, amit meglehetősen nevetségesnek és kissé erőltetettnek éreztem.


A legérdekesebb a könyvben a történet sötét hangulata volt, amit a fiatalok jövőjének kilátástalansága miatt éreztem, illetve a feleségek egymáshoz való viszonya, ami miatt tulajdonképpen a bő két pontot kapta tőlem a regény. Meg voltam győződve arról, hogy ez a három nő majd foggal körömmel fog harcolni Lindenért, de meglepetésemre ők inkább összefogtak, persze voltak apró féltékenykedések, de a hármójuk kapcsolata túlnyomó részt nem a rivalizálásról szólt, hanem egy nagyon dinamikus, különleges és megható viszonyról.

Egyszóval, mint látjátok ez nem az én könyvem volt, pedig higgyétek el annyira szerettem volna és oly szép reményeket is fűztem hozzá, de sajnos árnyékra vetődtem vele. Ettől függetlenül senki kedvét nem akarom szegni, bátran olvassátok, lehet nektek nem okoz majd akkora csalódást, mint nekem.

Lauren DeStefano
A sorozat részei:
Katt a képre

  1. Wither (The Chemical Garden #1) - Hervadás
  2. The Seeds of Wither (The Chemical Garden #1.5) - Az első feleség (kiegészítő novella)
  3. Fever (The Chemical Garden #2)
  4. Sever (The Chemical Garden #3)


Kiadó: Cartaphilus
Eredeti cím: Wither
Fordította: Farkas Nóra
Oldalszám: 408

2013. dec. 16.

Samantha Shannon: Csontszüret (Csontszüret #1)

Időben 2059-ben járunk, amikor nem csak London, de az egész világ egészen más, mint manapság, sokkal veszélyesebb és sokkal kiszámíthatatlanabb. Ebben az alternatív világban, olyan emberek is élnek közöttünk, akik eltérnek az átlagostól. Olyanok, akik különleges képességgel rendelkeznek, ilyenek például a médiumok, az érzékelők, a jövendőmondók, a fúriák, a védelmezők, a manipulátokrok… de nevezzük őket egyszerűen csak látóknak. Scion Londonban (Londont ekkor így nevezték) azonban a tisztánlátás minden formája hatóságilag tiltott tevékenységnek számított amiért börtön, de a legrosszabb esetben halál is járt. 

A könyv főszereplője egy tizenkilenc éves lány Paige Mahoney, egy álomjáró, aki a londoni Hét Pecsét fedőnevű szervezet egy tagja. Mivel a tisztánlátókat Scionban üldözték, így kénytelenek voltak bandákba verődni, melyek a Londont behálózó szindikátusnak dolgoztak. A szindikátus egy más világ volt, a látók birodalma, akiket a túlélés ösztönei hajtottak és akik a társadalom szélére szorulva bűnözőkké váltak. 

Szóval egy ilyen világban Pagie egy este épp hazafelé tartott a metrón, amikor egy rutinellenőrzés alkalmával fény derült a képességére, ami miatt menekülnie kellett. Sajnsos menekülés közben elkábították és több látó társával együtt az évek óta szennyesnek és halottnak hitt Oxfordba, a rephaiták birodalmába került. Itt szerezett tudomást arról, hogy 200 évvel ezelőtt az éterben egy lyuk keletkezett, amelyen keresztül ezek a lények vagyis a rephaiták beszivárogtak a világunkba. Sajnos nem csak ők jöttek át hozzánk az Alvilágból, hanem olyan óriás bűzös és veszélyes szörnyek is, akiket semmi más nem érdekelt, csakhogy emberhúst zabáljanak. Nos, a rephaiták felajánlották a segítségüket az embereknek, de csak azzal a feltétellel, ha minden évtizedben egy aratás, úgynevezett csontszüret keretében összegyűjtik számukra a látókat és leszállítják nekik ebbe a börtönvárosba. Ekkor köttetett meg az alku és kezdődött el a tiszánlátók elleni inkvizíciós hadjárat. És innentől kezdve számítják Scion I. létrejöttét is.
És hogy ezeknek a lényeknek mi szükségük van a látókra?  Elsősorban katonákat képeznek belőlük a húszabálók ellen, másodsorban pedig rabszolgaként és táplálékként vannak a szolgálatukra. 

A börtönvárosba érve Paige-re is ez a sors várt, az egyetlen esélye a túlélésre, ha engedelmeskedik a rendkívül vonzó és kifürkészhetetlen Arcturusnak, aki egyébként a rephaiták vezérének a vérhitvese volt, és aki rendhagyó módon elvállalta, hogy a lány mentora lesz. Paige mindezt nem érezte megtiszteltetésnek, gyűlölte Arcturust, de az idő múlásával sok mindent megtanul tőle, többek között azt is, hogy nem minden rephaita egyformán elnyomó és bár nem mutatják, de nekik is vannak érzéseik. 

Nem tagadom, nagy hatással volt rám a könyv, a világfelépítés, a látók kiterjedt szintjei és az a sok rejtélyes dolog, amikre Paige visszaemlékezései során derült fény. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy élveztem ahogy már az első oldalon bedobott az írónő a mély vízbe, melyben úgy durván az első 100 oldalig határozottan fuldokoltam, de ahogy kicsit levegőhöz jutottam és magamhoz tértem, egy döbbenetes világ tárult elém, valami olyan, amiből egyszerűen nem csak nem tudtam kiszakadni, de hogy őszinte legyek nem is akartam.
És most itt kéne pár szót szólnom a szereplőkről azok jelleméről és fejlődéséről, a hatalmas és az állítólag halhatatlan földön túli lényekről, akik a látók aurájából táplálkoznak és emberi vérrel gyógyítják magukat... No és persze nem ártana pár szót szólnom a különleges képességeikről sem és a hierarchiájukról, mely utóbbiról egyébként remélem, hogy a következő részekben többet is megtudhatunk majd. De, ha nem bánjátok akkor én inkább mindezt, most átugornám és inkább azzal folytatnám, ami nekem a legjobban tetszett a könyvben és az nem más, mint Paige és Arcturus kapcsolata. És igen. Megint témánál vagyunk.

Imádtam Arcturust. A hatalmát, a nyugalmát a tekintélyét és a titkokat, amik körülvették. Imádtam, ahogyan ehhez a forrófejű és ösztönös lányhoz viszonyult, - akinek a veszélyérzete a nullával volt egyenlő - és ahogy halál nyugalommal folyamatosan vizslatta miközben próbálta kiismerni és megfejteni őt.  Imádtam a kettőjük közötti kapcsolatot, ahogyan szépen lassan épül fel közöttük a bizalom. Imádtam a párbeszédeiket, de legfőképp azokat, melyekben udvariasan próbáltak egymással beszélgetni. És nem utolsósorban imádtam, hogy voltak közös titkaik, hogy egymásra voltak utalva és hogy többször is megmentették egymás életét… egyszóval  im…. de ezt a szót már tényleg nem írom le többet, inkább csak annyit mondok, hogy kedvenc lett.

Az írónő


Ui.: Nem fér a fejembe, hogy hogy tud egy első könyves, 21 éves fiatal leányzó, ennyire összetett és bonyolult történetet írni, amit egyébként egy 7 kötetes sorozat első könyvének szánt.  Ha minden igaz, akkor a második rész nagyrészt Londonban fog majd játszódik és leginkább a szindikátusról fog szólni, mivel az első könyvben erről nem sokat tudtunk meg, de hogy a következő öt részben miről olvashatunk még, azt elképzelni sem tudom. Mindenesetre tűkön ülve várom őket.

A könyvről a Blogturné Klub oldalán is olvashattok véleményeket.
Kiadó: Athenaeum
Eredeti cím: The Bone Season
Fordította: Juhász Viktor
Oldalszám: 524

2013. dec. 12.

Novemberi beszerzéseim


Ebben a hónapban igazán nem sokat költöttem könyvekre, mégis sok szép és vágyott darab érkezett hozzám, úgyhogy igazán szerencsésnek mondhatom magam.
Eddig mindig csak tisztes távolságból szemléltem Jodi Picoult könyveit, nem éreztem leküzdhetetlen vágyat arra vonatkozólag, hogy nekem bármelyiket is olvasnom kéne, de a Vezeklés c. könyve most mégis felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom vele, ezért ez volt az egyik névnapi kívánságom. A másik, a Ma éjjel táncolnék veled, ami beszerzése elkerülhetetlen volt, hiszen a kedvenc írónőmről van szó... ehhez több hozzáfűznivalóm nincs is. Az így ért véget szintén névnapi kedvesség volt, de ezt nem a családomtól, hanem egy kedves barátnőmtől kaptam, amit ezúton is nagyon szépen köszönök.

Az emléktolvajokra a kiadó akciójában csaptam le (ez volt az egyetlen vásárlásom), míg A szerelem bolondjára egy molyos vásárlás útján tettem szert. A Vadvirágok lányai, és a Találkozzunk a Cupcake Kávézóban könyveket cseréltem, A Büdöss urat meg bármily hihetetlen is, de a fb-on  nyertem, ami nagy meglepetés volt a számomra, mert egyáltalán nem vagyok az a bizonyos nyerős típus.
A decemberi hónapban már most látom, hogy micsoda dagonyázást fogok csapni, de majd arról is fogok írni egy listát. :)


2013. dec. 11.

Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár…

"Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben. 
Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. 
Elmondom, mi történt. Itt és most - az én könyvemben."

A történet egy tizenöt éves lányról Daisyről szól, akit a szülei az angliai nagynénjéhez küldtek a szünidőre, hogy ne legyen otthon láb alatt. Daisy ezt egy cseppet sem bánta, sőt, kifejezetten örült, hogy nem kell tovább otthon egy levegőt szívnia a kibírhatatlan mostohaanyjával. Angliába érkezve Daisynek a nyüzsgő és forgalmas New York-i utcák után, kezdetben nehéz volt megszoknia a nagynénje farmjának csendjét és nyugalmát, de hamar ráérzett a vidéki élet ízére, melyben unokatestvérei, jelentős szerepet játszottak. Sajnos idő közben a nagynénjének a munkája miatt el kellett utaznia és így a négy, illetve Daisyvel együtt már öt gyerek egyedül maradt a farmon, ami egyfajta paradicsommá vált így a számukra. Élvezték a független élet izgalmát anélkül, hogy bárki megmondta volna nekik, hogy mit szabad és mit nem szabad tenniük. És persze ez idő alatt alakul ki Daisy és Edmond között a szerelem. 

Ez a boldogság azonban nem tartott túl soká, mert a háború mindent megváltoztatott, amiről tulajdonképpen nem sok mindent tudtunk meg, még az olyan legalapvetőbb tényeket sem, hogy melyik ország kezdeményezte és hogy annak mi volt a motivációja. Amit biztosan tudtunk, hogy Anglia megszállás alá került és egy idő után elkezdődött az erőszakhullám. Daisyt és az unokatestvéreit eleinte nem érdekelte a háború, mivel mindez egy olyan távoli eseménynek tűnt csupán a számukra, melynek nem voltak súlyos következményei rájuk nézve. De egy nap azonban mindez megváltozott és mindannyian ott találták magukat a háború kellős közén.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Szerintem ez egy elég merész könyv az írónő részéről, mivel olyan témákkal foglalkozik benne, mint a háború, a szerelem, a kiskorú szex, az anorexia, a vérfertőzés és az erőszak. Ezek a dolgok már felsorolva is határozottan sokkolóak tudnak lenni, nemhogy egy ilyen rövid történetbe sűrítve, amellyel kapcsolatban, meglepő módon olvasás közben azonban mégsem így éreztem. A történet a jövőben játszódik és Daisy szemszögéből olvashatjuk (majdnem 10 év távlatából), ő volt a regény mozgatórugója és egyben a hőse is, egy okos és bátor, kitartó és elszánt szereplő. 
A képeket  könyvből készült filmből válogattam.

"Persze a túlélés érdekében Piperrel szükségünk volt egy tervre, amit nekem kellett kidolgoznom. Piper dolga az volt, hogy titokzatos teremtés legyen, az enyém meg az, hogy az e világi problémákat megoldjam, mert hogy így voltak leosztva a lapok, és fölösleges volt más szereposztáson agyalni."

Az unokatestvérek (három fiú és egy lány) érdekes karakterek voltak, kicsit furcsák, kicsit titokzatosak, olyanok, akiket valamilyen megmagyarázhatatlan és misztikus kapcsolat fűzött egymáshoz és a természethez. Élvezet volt olvasni, hogy milyen nagyszerűen érezték magukat így öten a zegzugos vidéki ház idilli környezetében és élték gondtalan életüket. A könyv technikailag két részre oszlik, és ez a nyugodt időszak a regény első felére esett, csakúgy, mint Daisy és Edmont kapcsolatának a kialakulása, ami szerelem volt első látásra. Edmond nem az a tipikus romantikus főszereplő volt, akikkel a mai YA (fiatal felnőtteknek szóló) regényben találkozik az ember. Ő nem egy átlagos tizennégy éves srác volt, a cigarettájával és a furcsa hajával... ő egy igazán különleges fiú volt.

"A haja, na igen: egy kicsit olyan, mintha saját magának vágta volna le éjjel egy baltával. De egyébként ő pont úgy néz ki, mint egy menhelyi kutyus..."

Bevallom, zavarban vagyok a kettőjük közötti kapcsolat miatt. Egyrészt azért, mert olyan tisztának és ártatlannak éreztem, másrészt viszont pont ezt a tiszta és ártatlan kapcsolatot nagyon is megbotránkoztatónak és zavarónak. És nemcsak azért, mert két, szinte még gyereknek számító tizenéves között jött létre, hanem mert ez a két fiatal rokoni kapcsolatban állt egymással. És ha már a témánál vagyunk, akkor azt is muszáj megemlítenem, hogy bár szó esett a szenvedélyről és a szexről - melybe egyébként az olvasó nem nyert betekintés - a védekezésről viszont nem, ami miatt végig azt hittem, hogy Daisy bajba fog kerülni. 

És akkor elérkeztünk a könyv második feléhez, ami már a háborúról szólt. A háborús események nem voltak részletesen kidolgozva, de mivel a történetet egy tizenéves szemszögéből láttuk, így talán mindez érthető is, hiszen Daisy figyelmét ekkor nem a nagyvilágban zajló események kötötték le, hanem a saját személyes problémái és hogy egyáltalán túlélje a háborút. Ennek köszönhetően a szörnyűségek a háttérben maradtak, bár kaptunk egy kis ízelítőt azokból a borzalmakból, amit Daisynek át kellett élnie amíg biztonságba nem tudta magát, de közel sem olyan részleteset, mintha mondjuk egy világháborús bestsellert olvastunk volna. 
Egyébként a könyv nagyon jól átadta azt a fejetlenséget, kilátástalanságot és kétségbeesést, amit egy esetleges háború következményei lennének. Akaratlanul is elgondolkodtam azon, hogy milyen szörnyű lenne a világ, ha nem lenne élelem, áram és víz, ha mindezek miatt az állatok elpusztulnának és az emberek éheznének az erőszakról már nem is beszélve... 

Egyszóval, nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi volt az, ami az első oldaltól kezdve egészen a befejezésig fogva tartott a regényben... egyszerűen csak szerettem. Talán az elbeszélés stílusa és Daisy hangja - ami gyakran dacos és sebezhető volt - tette a könyvet oly vonzóvá és élvezetessé a számomra. 


Meg Rosoff


Az íróról, a könyvről és a belőle készült filmről sok információt és érdekességet találhattok, ha a könyv bemutatására szervezett turnéban résztvevő blogok között bogarásztok.


Kiadó: Európa
Eredeti cím: How I Live Now
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Oldalszám: 224


2013. dec. 6.

Lucinda Scala Quinn: Etetni bolondulásig

Nem tagadom, némi fenntartással viseltetem a szakácskönyvekkel szemben, és nem azért, mert a főzőtudományomat már olyan magas szintre sikerült fejlesztenem, hogy nincs szükségem tanácsokra, nem. Hanem, mert meglehetősen bizonytalan vagyok velük kapcsolatban, ugyanis tapasztalataim szerint vagy olyan alapanyagokkal találkozom bennük, amiket nálunk - de a "nálunkot" csak nevezzünk egyszerűen egy 40.000 fős falunak -, nem tudok beszerezni, vagy olyan alapvető dolgok elkészítéséről szólnak, amiket már tényleg csukott szemmel is játszva megcsinálok. Persze vannak kivételek, mint ez a könyv is, de kezdem a legelején.

Igazából ennél a könyvnél első blikkre az utóbbi aggályomat láttam beigazolódni, amikor a 33. oldalt felütve a „tökéletes tükörtojás” receptjével találtam magam szemben. Emlékszem, a férjem épp mellettem volt amikor kissé bosszúsan (mennyire igaz, hogy az emlékek egy idő után megszépülnek) adtam hangot azon nemtetszésemnek mely szerint, hogy a fenébe lehet egy ilyen egyszerű receptet betenni egy szakácskönyvbe, amikor egy tükörtojást mindenki el tud készíteni, nem igaz?  Nos, ekkor szólalt meg a drága férjem, hogy ez bizony nem így van, mert emlékezzek csak vissza, hogy milyen gyakran égetem oda a tojások alját, míg a tetejük csúnyán lágy marad… szóval nem tagadom, ez kicsit kibillentett a lelki egyensúlyomból, melynek okán hirtelen felindulásból - magamban kicsit fortyogva - azon nyomban elkészítettem azt a bizonyos tökéletest - és recept szerint, nem ám csak úgy, kútfőből, ahogy esik úgy puffan  -, ami mit ad Isten, tényleg tökéletes lett. (Apró örömök az életben...) Nem titkolom, van egy kis trükkje a dolognak, amely turpisság minden pénzt megér, főleg ha a család férfi tagjai egy-egy kiadós tojásos reggeli után nem csak teli hassal, de elégedetten is hagyják el az asztalt.

Na, de ennyi szájtépés után, amely a konyhatündéri lelkem érzékenységéről szólt, inkább rátérek erre a nagyszerű szakácskönyvre, melynek lényegét meglátásom szerint Lucinda egy teljesen új irányba vitte el. Rendhagyó módon kilépett a megszokott sémák közül és a családi evéseket és "etetéseket", mint életformát próbálja bemutatni a főzni tanuló és vágyó olvasóknak. Nemcsak egyszerű és könnyen elkészíthető recepteket találhatunk a könyvben, hanem a főzés öröméről és az egészséges és tápláló alapanyagok felhasználásáról is rengeteg szó esik. De, ami a számomra a legjobban tetszett, az a családi étkezések fontosságáról szóló részek voltak, melyek mindegyikével tökéletesen egyetértettem. 

Lucinda Scala Quinn
Egyébként Lucinda nagyon közvetlen és szórakoztató hangon meséli el a könyvben, hogy neki négy férfit kell otthon etetnie, ami számára egyáltalán nem teher, ellenkezőleg, inkább a konyhában és a vacsoraasztalnál érzi a legjobban magát velük. Arra pedig, hogy fontosnak érzi, hogy a család férfi tagjai is jól eligazodjanak a konyhában, csak bőszen bólogatni tudtam, mivel véleményem szerint is így sokkal önállóbbak, jobb élettársak, barátok és apák válhatnak belőlük.

És akkor nézzük, hogy miket is tartalmaz ez a szakácskönyv.

A bevezetőben többek között az "etetés tízparancsolatáról" a konyhai eszközökről és felszerelésekről, valamint a bevásárlás fortélyairól és a fűszerezésről olvashatunk - számomra kissé már túl részletesen és hosszasan, de úgy gondolom, hogy a kevésbé tapasztalt háziasszonyok ennek csak örülni fognak, hiszen elsősorban ezek az információk főként nekik nyújthatnak majd nagy segítséget. Ezek után persze jönnek a várva várt receptek, reggelire, ebédre, vacsorára és befejezésként a desszertek, melyekhez természetesen gyönyörű képek is tartoznak az előzetes nyálelválasztás céljából, no meg persze, hogy kedvet kapjon a kedves olvasó az elkészítésükhöz. 

Rengeteg hasznos tippel találkoztam a könyvben, melyek közül számomra talán a legfontosabb:
  • mindig legyen otthon bacon (fagyasztva vagy csak a sima hűtőben), mivel rengeteg ételhez fel lehet használni és bizony csodákat művel!
És persze egyetlen szakácskönyv értékelés sem teljes előzetes tesztelés nélkül.

Én a sajtos-tejszínes rakott burgonyát teszteltem legelsőként - ami után majd jön sorban a többi is -, mivel a köretekkel mindig gondban vagyok, és mert ezt a receptet már első olvasatra is nagyon egyszerűnek és gyorsnak találtam. A végeredmény: tökéletes lett. Rántott hús mellé tálaltam és mindenkinek nagyon ízlett, úgyhogy ez rögtön ment is a bevált receptjeim közé.


  • 5 ek. natúr vaj
  • 1 közepes hagyma kockázva
  • 1 csésze tejszín (kb. 2 dl)
  • 1 csésze tej
  • 5 közepes burgonya vékonyra szeletelve
  • só, bors
  • 1/8 teáskanál őrölt szerecsendió
  • 45 dkg (2 és fél csésze) félkemény reszelt sajt, én Goudat tettem rá 
  1. Egy serpenyőben megolvasszuk a vajat, majd a hagymát üvegesre pároljuk rajta, de ne hagyjuk megbarnulni. 
  2. Melegítsük elő a sütőt 190 C-ra, és kenjünk ki vajjal egy kb. 3 literes tepsit vagy tűzálló tálat. Keverjük össze a tejet és a tejszínt és kenjünk el egy keveset a tepsi vagy tál alján. Terítsük a tejszínes tepsibe a krumpliszeletek harmadát, sózzuk, borsózzuk majd szórjuk meg szórjuk meg a szerecsendió felével. Jöhet rá a hagyma fele , arra a sajt harmada, majd locsoljuk meg a tejes keverék felével. Ismételjük meg a rétegzést. Végül fejezzük be a maradék harmad burgonyával, szórjuk rá a maradék sajtot, és öntsük rá a maradék folyadékot. Sózzuk borsózzuk. 
  3. Morzsoljuk a tetejére a maradék vajat, majd fóliával letakarva süssük 30 percig. A fóliát levéve ismét 30 perc sütés következik, illetve míg a teteje megpirul, a tejszín bugyogni kezd, s késsel a burgonyába szúrva már puhának érezzük azt. Tálalás előtt hagyjuk 15 percet hűlni, pihenni.
És végezetül íme néhány finomság, amik biztos, hogy még az ünnepek előtt vagy alatt az asztalra kerülnek majd nálunk: spenótos - fetás tésztabatyu, fűszeres édesburgonya, sertésszelet almával és hagymával, olasz sült krumpli, banánkrémes pite, német almatorta, sütőtök flan.

Kiadó: T.Bálint Kiadó
Oldalszám: 262
Ár: 5950.-


2013. dec. 5.

Filmes hírek

Nagyszerű hírre bukkantam ma a neten, amit úgy érezek, hogy muszáj veletek is megosztanom, annak ellenére, hogy nem szoktalak filmes hírekkel traktálni titeket, no de most kivételt teszek - de úgy is mondhatjuk, hogy nincs kegyelem -, mert világgá kürtölöm örömöm.

Természetesen, mint azt mostanában már megszoktuk, ismét egy könyv megfilmesítéséről van szó, nevezetesen P. D. Jamestől A halál jár Pemberley-ben került filmvászonra. És mivel a történet a legkedvesebb koromba játszódik és nem utolsósorban a szereplők sem hétköznapiak, így már most bizton állíthatom, hogy erre a három részes minisorozatra én mindenképp vevő leszek. Megnyugtató, hogy minderre már nem is kell olyan sokat várnom, mivel a hírek szerint karácsonykor kerül képernyőre.  (örülörülnagyonörül)

Íme a könyv:

P. D. James, régóta korunk egyik legcsodáltabb krimiírója ezúttal Jane Austen közkedvelt regénye, a Büszkeség és balítélet szereplőit vonja be egy gyilkosságról és érzelmi zűrzavarokról szóló történetbe.
1803-at írunk, hat év telt el azóta, hogy Elizabeth és Darcy megkezdték közös életüket Darcy pompás birtokán, Pemberley-ben, és békés, rendezett világuk csaknem támadhatatlannak tűnik. Elizabeth remekül megállja a helyét a főúri kastély úrnőjeként. Két szép kisfiuk született, Fitzwilliam és Charles. Elizabeth nővére, Jane és a férje, Bingley a közelükben élnek; az édesapja sűrűn ellátogat hozzájuk; derűlátó beszélgetések folyik Darcy húgának, Georgianának a házassági kilátásairól. És zajlanak a mindenki által várva várt évenkénti őszi báljuk előkészületei.
Azután a bál előestéjén darabokra törik ez a nemesi idill. Egy vadul billegő cséza száguld fel a kastély kocsifelhajtóján, benne Lydia, Elizabeth kegyvesztett húga, akit férjével, a kétes jellemű Wickhammel együtt kitiltottak Pemberley-ből. Lydia hisztérikus állapotban botorkál elő a kocsiból, azt sikoltozva, hogy Wickhamet meggyilkolták. Pemberley lakói megrázó hirtelenséggel egy ijesztő rejtély kellős közepén találják magukat.
P. D. James, akit egy egész életen át tartó szenvedélyes szeretet fűz Austenhez, mesterien teremti újra a Büszkeség és balítélet világát, felvillanyozva egy ragyogóan megírt bűnügyi regény izgalmával és feszültségével, ahogyan csak ő képes erre.

És íme a belőle készült film trailere:



2013. dec. 1.

Gilles Legardinier: Állítsd le magad, Julie!

Mi volt a legkreténebb dolog, amit valaha csináltál az életedben?

Julie életében - meg gondolom, hogy tiédben is kedves olvasóm -, számtalan ilyen dolog előfordult már. De, hogy csak Julie-nál maradjunk, itt van például, amikor volt oly bátor, hogy a lépcsőn lefelé szaladva pólót húzott, melynek a vége csonttörés lett. Vagy a kedvencem, amikor egy bedugott konnektort akart visszaerősíteni a falhoz, és csavarozás közben azt az elmés megoldást alkalmazta, hogy a szájával tartotta a zsinórt... a következményeket a képzeletetekre bízom. De a legnagyobb őröltsége mégis az új szomszédja iránti megszállottsága volt. Képes volt az újonnan odaköltözött szomszéd postaládájába - akinek egyébként a különös neve hívta fel magára a figyelmét - könyékig bemászni információgyűjtés céljából. Ennek a következménye persze az lett, hogy a keze beszorult abba a francos fémkaszniba, amiből utána ki kellet őt vágni, és amibe, mit ad Isten!, épp a postaláda tulajdonosa volt a segítségére. És nem, nem ez volt az utolsó eget rengető hülyesége Julie-nak, amit Ricardo Patatraz (valóban mókás egy név ) miatt képes volt véghez vinni. Ez bizony még csak a kezdete volt ama végtelen hosszú listának, amit e hibbant nőszemély elkövetett mindazért, hogy minél többet megtudjon és nem utolsósorban a közelébe kerüljön ennek a titokzatos és rendkívül vonzó idegennek.

Nem tagadom, első körben a borító volt az, ami megragadta a figyelmem, majd következtek a pozitív vélemények, amik csak tovább fokozták a kíváncsiságomat, úgyhogy ezek fényében úgy gondoltam, hogy olyan fergetegesen jót fogok szórakozni a könyvön, hogy még a könnyem is kicsordul nevetés közben, de sajnos ez nem így lett. Bevallom, Julie egyedi univerzuma engem nem ragadott magával. 

Julie egy 28 éves infantilis nő, aki egy olyan kisvárosban él, ahol a családja helyett hűséges és szerető barátai veszik körül. A munkája átlagos, igazából nem sok stressz éri, mégis elégedetlen, mivel egyre nehezebben viseli, hogy tudatlan ügyfeleit - a cég érdekeit szem előtt tartva - kénytelen kihasználni. Ez persze rossz hatással van a közérzetére, csakúgy, mint az, hogy a barátja nemrég tette épp lapátra, de itt jön a képbe a mi titokzatos idegenünk, aki a legjobbkor költözött Julie-ék házába. Amikor egy nap Julie hazaérve a szomszédos postaládán meglátja az új lakó érdekes nevét, rögtön feléled benne a kíváncsiság és beindul a fantáziája. Ezután már csak egy lépés volt, hogy a férfi őrült megszállottjává váljon.

Ez a könyv elsősorban egy komédia, melynek a hátterében egy szerelmi történet áll. A regény tele volt humorral és olyan, a valóságtól teljesen elrugaszkodott marhaságokkal, melyek között ugyan voltak olyan poénok, amelyeken jót nevettem, de sajnos többségben - és ebbe Julie infantilis nyavalygásai is beletartoztak - már bőven átlépték az általam felállított (véleményem szerint igen magas) tűréshatárt. Én úgy éreztem, hogy Julie Ricardo iránti rajongása és maga a cselekmény is gyakran túllépte a józan ész határát és egy idő után mindez kissé erőltetetté, néhol pedig határozottan unalmassá és meglehetősen fárasztóvá vált.

De mindezeken túllépve - és hogy a pozitívumairól is beszéljek a könyvnek - el kell mondja, hogy meglehetősen élveztem, azokat az életbölcsességeket, amiket az író egy kis humorral fűszerezve szőtt a történetbe valamint, hogy a regény cselekménye könnyed, egymáshoz kapcsolódó epizódokból állt össze. Kész felüdülés volt ezeket olvasni, melyekben megismerhettük Julie barátnőit, akik ugyan olyan lököttek voltak, mint ő, vagy Xaviert, Julie gyerekkori barátját, aki szintén sok humoros percet szerzett a számomra és nem utolsósorban a kedves öreg szomszéd hölgyet, akinek a történetét pedig rendkívül szívszorítónak éreztem. Ezek a másodlagos karakterek olyan hétköznapi emberek voltak, akik különlegessége nem a munkájukban vagy a külsejükben rejlett, hanem a Julie-hoz való kapcsolatukban. Olyanok voltak ők egymásnak, mint egy nagy boldog család, akik kicsit őrültek voltak ugyan, de a szívük - ha az eszük nem is -, az mindig a helyén volt. A regényben az élet egyébként végig rózsaszín volt, a rossz fiúk elnyerték a méltó büntetésüket és a szereplők barátsága is hegyeket volt képes megmozgatni, pontosabban falakat ledönteni... egyszóval barátságban, emberségben és szeretetben nem volt hiány.
Szerintem, ha Julie infantilis énét nem vitte volna ennyire túlzásba az író, és ha egy kicsit stabilabb lábakon állt volna a cselekmény a realitás talaján, akkor sokkal ütősebb, amolyan egy szuszra olvasós történet kerekedhetett volna mindebből. Persze ez sem volt rossz, de így csak egy egyszer olvasós és könnyen felejtős regény maradt a számomra, ami szórakoztató volt ugyan és egy kis időre ki is kapcsolt, de igazán mély nyomot nem hagyott bennem.


Az író


Kiadó: Park
Eredeti cím: Demain j'arrête !
Fordította: Bognár Zsuzsa
Oldalszám: 348

Egyébként nekem a német borító is nagyon tetszik.





2013. nov. 27.

Blogturné ~ Sherry Gammon: Szerethetetlen (Port Fare #1)

"Maggie profi volt önvédelemben. Nem akarta, hogy közel kerüljek hozzá. Nehéz élete volt, fájdalommal teli, és kétségtelenül bennem csak egy újabb embert látott, aki bánthatja. Valószínűleg úgy érezte, jobb elszakadni tőlem, mielőtt megsérülne. Alig bírtam elhinni, hogy tényleg azt gondolja, magáról, hogy nem lehet szeretni. "

A tizenhét éves Maggie Brownnak alig van pénze élelmiszerre és ruhára, mivel az alkoholista anyja az összes vagyonukat piára költi. Minden alkalommal, amikor Maggie hazaér az iskolából, kiütve találja őt otthon a lakókocsijuk kanapéján. Úgy vélem, hogy Maggie anyja simán elnyerhetné a világ legrosszabb szülőjének járó címet.

Seth beépített zsaruként pózol akarom mondani jár a Port Fare High iskolába, ahol az a feladata, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön Maggie-vel és az ő anyjával, hogy kiderítse róluk, van-e valami közük a városban zajló egyre nagyobb méreteket öltő kábítószer kereskedelemhez, mivel Maggie-ről sápadtsága és kóros soványsága miatt joggal feltételezhette mindezt a rendőrség.
Maggie nem érti, hogy miért érdeklődi utána az iskola legjobb sráca és ez miatt kezdetben meglehetősen bizalmatlan Seth-tel kapcsolatban. De ahogy egyre jobban megismeri a fiút és az érzelmeik is egyre intenzívebbé válnak egymás iránt, fokozatosan kezd megbízni benne és megnyílni előtte. De a szerelemért, mint tudjuk meg kell küzdeni, ami nem is olyan könnyű feladat főleg, ha egy pióca hajlamokkal bíró pomponlány és egy gusztustalan ex-barát, no meg két szadista drogdíler próbálja megakadályozni az embert mindebbe.

Meg kell mondjam, hogy a történet kissé lassan indult be és a későbbiek folyamán sem pörgött fel túlzottan, kényelmes tempóban haladtunk végig, amit nem negatívumként említek, csak figyelmeztetésképpen, hogy senki ne várjon túlzott akciójeleneteket a történettől, ellenben hős szerelmesekre és édes romantikára bizton lehet számítani. Persze nem tagadom volt egy kis csihi-puhi meg üldözés és rettegés, sőt brutális gyilkosságok is, de a fő hangsúly a történetben mégiscsak a szerelmeseken volt.

Őszintén sajnáltam és egyben csodáltam is Maggie-t, aki annak ellenére, hogy úgy nőtt fel, hogy az anyja verbálisan bántalmazta és állandóan megalázta továbbra is nagylelkű és gondoskodó ember maradt. Egy olyan kamasz, aki a sérelmei ellenére is folyamatosan gondozta és törődött az édesanyjával, abban reménykedve, hogy egy józan pillanatában majd talán megjutalmazza őt a szeretetével és a figyelmével. De ez soha nem következett be. Sőt, azok a szörnyű szavak, amiket az anyja nap, mint nap a fejéhez vágott borzalmas hatással voltak rá. Mély nyomot hagytak benne és elhitették vele, hogy ő nem méltó a szeretetre.

Seth karaktere nem mondhatni átlagosnak. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, de ettől függetlenül bírtam a srácot. Jó fej volt, hatalmas szívvel és védelmező ösztönökkel. Egy olyan férfi - de inkább maradjunk csak a srácnál-, aki bármit megtenne a szerelméért, hogy azt boldogságban és biztonságban tudja. Meglepődtem, ahogy Seth a testiség határait felállította maguk között, be kell valljam, hogy ő volt az egyetlen olyan karakter az eddigi olvasmányaimból, aki a házasság utáni szex mellett tette le a voksát. (Nem mondom, kell majd hozzá akaraterő.)

Maggie és Seth szerelmi története annyira tiszta és annyira szép, hogy az már szinte hihetetlen. Időként olyan irreális dolgokkal találkoztam a könyvben, amik ezt az érzést csak tovább fokozták, gondolok itt például Seth és Booker (ő a fiú társa a nyomozásban) ínyenc szakácskodásaira és arra, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy bárkiből 21 évesen MET (ami a mobil kábítószer ellenes csoport neve) ügynök legyen….. Seth külső és belső tökéletességéről meg már ne is beszéljünk. És hát igen. Ezek miatt valóban kissé szappanoperás feelingem volt, de a tisztánlátás kedvéért mindehhez muszáj hozzátennem, hogy én szeretem a szappanoperákat.

Ugyanakkor voltak a könyvben olyan részek is, amik megmosolyogtattak és határozottan jót tettek a történetnek, sokkal színesebbé és egy kicsit játékosabbá varázsolták azt, gondolok itt például az Alkonyat rajongóknak szóló kikacsintásokra vagy a könyvtáros lány karakterére, ami szerintem haláli volt.

A könyv egyébként könnyen olvasható és teljesen kiszámítható volt. A negatív karakterek félelmetesek és bosszantóak, a másodlagos karakterek (Seth barátai, akikről majd a folytatások fognak szólni) pedig jól megírtak és nagyon szerethetőek voltak.
Hogy kiknek ajánlom a könyvet? Igazából azoknak, akik nem rettennek vissza a túlzott romantikától ami egy kis borzongással van megspékelve és rühellik a szerelmi háromszögeket. Mindezek mellett egyébként a regény olyan komoly témákról is szól még, mint a drog- és alkoholfogyasztás és ezek szeretteinkre gyakorolt hatásáról, a bizalomról, a barátságról és bármily furcsa a tanulás iránti szeretetről is. 

Az írónő


Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Unlovable
Fordította: Kleinheincz Csilla
Oldalszám: 366
Megjelenés: 2013.12.3.
Előrendelhető

A sorozatról



Mivel Seth-nek a rengeteg pozitív tulajdonsága mellett még két figyelemre méltó és ráadásul magányos barátja is van, így igazán nem kell aggódnunk a sorozat folytatását illetően, hiszen e két fiú eme tarthatatlan állapotáról az írónő úgyis gondoskodni fog. Az első rész, nem is tudom, hogy melyik jelzővel illessem - kétbalkezes vagy inkább lábas? - Cole-ról fog majd szólni, míg a harmadik rész az én kedvencemről Booker-ról, aki majel fogja hagyni a rendőrség kötelékét, hogy ügyvédként folytathassa a pályafutását. Sajnos az utolsó könyvnek még nincs borítója, a külföldi megjelenés is csak jövőre várható. A második rész borítója pedig oldalt látható... szerintem borzalmas.

1. Unlovable - Szerethetetlen (Maggie - Seth)
2. Unbelievable - Hihetetlen (Lilah - Cole)
3. Unbearable - Elviselhetetlen (Booker és Tess) 

Beleolvasó



Nyereményjáték


1. Töltsd ki a Rafflecopter dobozt és lájkold a kért oldalakat
2. Minden blogon keressetek egy kiemelt betűt, majd a 10 betűből kirakott szót (amiből kiderül, hogy Maggie miben kéri Seth segítségét) írjátok be a Rafflecopter megfelelő rublikájába.

A turné állomásai


Sherry Gammon Port Fare trilógiájának első része december 3-án jelenik meg a Maxim kiadó gondozásában  Szerethetetlen címmel. Maggie és Seth hihetetlen szerelmi történetét  a Blogturné Klub 10 bloggere turné keretében mutatja be nektek. November 27-től minden nap egy-egy ajánlóval várunk benneteket, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok, ha velünk tartotok. 

2013. nov. 25.

Katarina Mazetti: Pingvinélet


Amikor megláttam, hogA pasi a szomszéd sír mellől és a Családi sírbolt szerzőjének egy újabb könyve jelenik meg, akkor azt sem tudtam, hova legyek örömömben, hiszen az előző két könyvéért is teljesen odavoltam. Ez a regénye azonban kicsit más, mint az előzőek voltak, egy árnyalattal mintha komorabb lenne, de ettől nem kell megijedni, mert ugyanolyan szórakoztató és szellemes írás, mint ahogyan azt már Mazettitől megszoktuk.

Furcsállottam de egyben rendkívül mulatságosnak is tartottam a könyv legelején található előszót, amely mintegy használati utasításként funkcionált, melyben útmutatást találtam arra vonatkozólag, hogy hogyan is ajánlott olvasnom a könyvet – "A könyv keresztül-kasul olvasható. Ha ön nem kedveli a kitérőket, koncentráljon a fő csapásra: Wilma, Tomas és Alba történetére. Ha többet szeretne tudni, kukkantson be az 502-es, 311-es és a 412-es kajütökbe is (ez a dőlt betűs fejezetek, körülbelül a könyv tizedrészét teszik ki.)" Nos, mindenesetre én a jó bevált módszeremnél maradtam, vagyis az olvasást a könyv legelején kezdtem folyamatosan haladva egészen a végéig, miközben természetesen megismerkedtem a történet szereplőivel, nevezetesen: Wilmával, Tomas-szal és Albával, na és persze egy csomó másodlagos karakterrel, beleértve az állatokat is.

A történet egy Antarktiszra tartó hajóútról szól, ahol a hangsúly nem magán az úton, hanem a hajón lévő utasokon volt. A könyv tulajdonképpen ezeknek az embereknek az egymáshoz való viszonyáról, viselkedéséről és érzéseiről szól - no meg az ózonlyukról és a Föld jövőjéről - melyek figyelembevételével ez az utazás nem csak nekik, de a számomra is egy nagyon szórakoztató és tanulságos élményt nyújtott. A könyvben minden szereplőnek megvan a maga „titkos” története arról, hogy miért is fizetett egy rakás pénzt ezért a kirándulásért. És hát bármily meglepő, nem mindenki azért, hogy a vadon élő állatokat és azok szokásait tanulmányozza, hanem valami sokkal mélyebb és sokkal komolyabb cél vezérelte őket. Persze, mint minden alól ez alól is voltak kivételek, néhány távcsővel felszerelt elvetemült madárkutató, akiket az antarktiszi állatvilágon kívül tényleg semmi más nem érdekelt.
 
De visszatérve a célokhoz és a titkokhoz és még a fő csapásnál is maradva Wilmának, aki egy fiús külsejű, harmincas évei derekán járó mindig vidám és optimista tanár volt, amolyan utolsó kiruccanás volt ez az út, mivel nem is olyan rég egy komoly betegséget diagnosztizáltak nála az orvosok. Tomasnak, aki egy ismert újságíró volt és aki mély depresszióba esett, miután elhagyta őt a családja, feltett szándéka volt, hogy majd ezen a hajóúton mond végleg búcsút az életének. Albának pedig, aki egy olyan 72 éves világutazó nyugdíjas hölgy volt, aki még csak 36 évesnek érezte magát, nos, ő azért jött erre az útra, hogy feljegyzéseket készítsen az emberi faj különböző faunáiról. Mi tagadás, valóban egy eddig nem megszokott aspektusból próbálta górcső alá venni az embereket és összehasonlítani őket az állatokkal, mely megfigyelései között azért voltak, amiket fenntartásokkal fogadtam, de túlnyomó részt azért sikerült fején találnia a szeget.

Mindhárom főhős érdekes egyéniség volt, de az én figyelmemet igazából végig csak Wilma kötötte le. Csodáltam az optimizmusát az életkedvét és a nyugalmát. Teszem fel, ha valami turpisság okán csak egy csipetnyit is kaphatnék tőle mindezekből, már akkor sokkal rózsaszínűbbnek látnám a világot. Wilma csodálatosan pozitívan állt hozzá mindenhez.” Ha Wilma a pokolban kötne ki, azonnal arról kezdene beszélni, milyen hangulatos a tábortűz, és megkérdezné az ördögtől, hogy nincs-e egy kis grillkolbásza…” Egyszóval szuper egy csaj volt, amire igazából csak a könyv végére jöttem rá. Tomasnak nagy mázlija volt, hogy találkozott vele.

És ezzel meg is érkeztünk Tomashoz, akit kezdetbe bevallom sajnáltam. Viszont nagyon tetszett a cinizmusa és a Willmára tett gúnyos megjegyzései is gyakran megmosolyogtattak, de csak addig, míg rá nem jöttem, hogy ez a pasi azok közé a tipikus férfiak közé tartozik, akik soha nem látnák be a hibáikat. Tomas egy olyan nagyra nőtt kisfiú volt, akinek komoly kommunikációs problémái voltak a feleségével, ami tulajdonképpen a házassága megromlásához vezetett.

Nagyon élveztem, hogy a történetnek nem volt egy mindent tudó narrátora, és hogy az eseményeket, mindig a szereplők saját szemszögéből ismerhettem meg, melynek köszönhetően bizony voltak átfedések közöttük, de bevallom, hogy én ezeket az átfedéseket irtóra élveztem csakúgy, mint az írónő előző két könyvében is. (Úgy látszik, hogy ezt a változó perspektíva módszert Matzetti előszeretettel használja, amiért én kifejezetten rajongok.)
Én úgy gondolom, hogy akiknek tetszett az írónő előző két könyve, azok most sem fognak csalódni, nagyon szórakoztató, szívszorító és egyben elgondolkodtató regénnyel sikerült meglepnie az olvasóit az írónőnek, úgyhogy mindenkinek csak szívből ajánlani tudom.    
          
Az írónő

Kiadó: Park
Eredeti cím: Mitt liv som pingvin
Fordította: Kertész Judit
Oldalszám: 242


2013. nov. 17.

Blogturné ~ Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya - Love By Numbers #1

Ó, a történelmi romantikusok... hogy én mennyire imádom őket. Ezek a románcok annyira el tudnak varázsolni és annyira romantikusak tudnak lenni, hogy minden kétséget kizárólag ez az én igazi és legkedvesebb műfajom. Teljesen ki tudok kapcsolni az olvasásuk közben és annyira bele tudok merülni ebbe a szigorú illemszabályokkal és társadalmi elvárásokkal korlátozott világba, hogy gyakran az sem tudom, hogy hol vagyok. Illetve pontosan ez a baj, hogy nagyon is jól tudom; az 1800-as évek Angliájában egy bálteremben, vagy egy operában vagy épp egy sétakocsikázáson vagy egy párbajon…. a lehetőségek tárháza végtelen. Egy biztos, hogy mindig van mellettem egy rendkívül bosszantó, de mégis szívdöglesztő úriember, akit a könyv végére nagy valószínűséggel imádni fogok.

Lady Calpurnia Hartwell egy feddhetetlen becsületű és köztiszteletben álló, illemtudó, jól nevelt vénkisasszony. Ezeket a jelzőket mind, az izgalmasnak épp nem mondható 27 éve során vívta ki magának, de most úgy érzi, hogy eljött az ideje annak, hogy kitörjön ebből a rettentő unalmas és bebetonozott vénkisasszonyi szerepből. Gyűlölte, hogy mindenki csak egy szürke kisegérnek tartotta őt, és gyűlölte, hogy mások szórakozásának és boldogságának mindig csak a külső megfigyelője lehetett. És bár el sem tudta képzelni, hogy milyen is lehet a figyelem középpontjában lenni, titkon azért mégis nagyon vágyott rá.

Callie-nek kalandokra volt szüksége, ez teljesen egyértelmű volt, és amikor egy este, véletlenül fültanúja lett annak, ahogyan a húga tétlennek nevezte őt, végleg döntésre jutott. Már csak az volt a kérés, hogy van-e elég bátorsága ahhoz, hogy azokat a dolgokat, amikre a leginkább vágyott véghez is vigye.

"Szenvedélyesen megcsókolni valakit."

Ez volt Callie első pontocskája, abból  kilences listából, amit feltétlen ki akart próbálni. És mivel minden nő életében eljön az a pillanat, amikor mindenre képes lenne egy csókért, így Callie sem tétlenkedett, és ez ügyben, egy olyan férfihoz fordult segítségért, aki a szabálysértések nagy mestere volt, az elbűvölően vonzó Gabriel St. Johnhoz, Ralston márkijához. Persze a márki nagyon készséges volt, egyetlen feltételt szabott csak a csókjának, hogy az Olaszországból érkezett húgát segítse Callie bevezetni a társasági életbe. Callie elfogadja az ajánlatot és maximálisan ki is élvezi a márki szenvedélyes csókját, de ugye hátra van még nyolc megbotránkoztató kívánság, melyek megvalósításánál - mit ad Isten -, Gabriel mindig jelen van.
A történet szereplői mondhatni klasszikusak; jelentéktelen, már-már csúnyácska hősnő vele szemben egy jóképű, igazi szoknyapecér, ám fájdalmas múltat bíró, összetört szívű főhős. Aztán ugye jön egy szenvedélyes csók, ami mindent megváltoztat és egy kis bonyodalom, aminek a végkifejlete már előre látható, de valahogy az olvasót mégsem viszi rá a lélek, hogy mindezt tudomásul is vegye, egészen addig, amíg leírva nem látja.… szóval nincs semmi új a nap alatt, ettől függetlenül mégis tökéletesen működött minden. A karakterek nagyon szerethetőek és jól összerakottak voltak, melynek köszönhetően életre tudtak kelni a regény lapjain. Callie jellemfejlődése, ahogy erőre kapott, és ahogy egyre elszántabban küzdött, hogy kitörjön a szürke kisegér szerepéből nagyon tetszett a romantikus lelkemnek, csakúgy, mint Gabriel és az ő ikertestvére, Nick közötti kapcsolat. Élvezet volt olvasni, ahogyan Gabriel fokozatosan Callie-ra hangolódott és ahogy lassan, de biztosan felismerte érzéseit a lány iránt, és imádtam, hogy a két fivér, minden családi sérelmük ellenére ragaszkodtak a húgukhoz és mindig védelmezték őt. Az egyetlen problémám az erotikus jelenetekkel voltak, amikből kevesebbet - sokkal kevesebbet - is el tudtam volna viselni, ettől függetlenül kíváncsian várom a sorozat folytatását, hogy vajon, milyen meglepetések érhetnek Nickkel kapcsolatban, és hogy vajon ott is túlzásokba esik-e az írónő az erotikát illetően.  

Akaratlanul is minden történelmi románcot Julia Quinn regényeihez hasonlítok, és ez most sem volt másképp. Nem tagadom, Sarah MacLean is levett a lábamról, stílusa hasonló Quinnéhez, igaz nem annyira humoros és a szereplők közti játékos szócsaták és évődések sem oly mértékűek, mint ahogyan azt reméltem, de mégis nagyon játékos és szórakoztató olvasmány volt, úgyhogy azt hiszem, hogy Julia Quinn után Sarah MacLean lesz a második nagy kedvencem.

Sarah MacLean

Egyébként nagy meglepetés volt számomra, hogy a Könyvmolyképző kiadó egy ilyen műfajú regénnyel rukkolt elő. Persze mindezt csakis a szó jó értelmében mondom, tőlem aztán, ha ezután csak ilyen könyvekkel kényeztetnék az olvasóikat azt sem bánnám, egy rossz szavam nem lenne rájuk, sőt!


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Nine Rules to Break When Romancing a Rake
Fordította: ?
Oldalszám: ?
Megjelenés: 2013.12.15.

A trilógia részei:

1. Nine Rules to Break When Romancing a Rake - A csábítás kilenc szabálya
           Calpurnia Hartwell & Gabriel St. John, Ralston 

2. Ten Ways to be Adored When Landing a Lord
           Isabel Townsend & Nicholas St. John 

3. Eleven Scandals to Start to Win a Duke's Heart
           Juliana Fiori & Simon Pearson, Leighton hercege

Borítómustra


Sarah MacLean könyveit, azon kívül, hogy sorra kerülnek a New York Times és USA Today bestseller listáira, már több mint egy tucat nyelvre fordították le. Íme néhány borító, melyek közül szerény véleményem szerint a legelső a leggyönyörűbb. Persze a magyar borító is megállja a helyét a kiadóra oly jellemző fekete beütése ellenére is, de nem nyavalygok, inkább örülök, hogy egy újabb írónőt köszönthetnek a hazai olvasók ebben a páratlan műfajban. 


Nyereményjáték


A blogbejegyzések kiemelt betűi minden esetben egy-egy történelmi románc főhős nevét adják ki. Nincs más dolgotok, mint azt kitalálni, mi a regény címe, amelyben azé az úriemberé volt a főszerep.
a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai


A Blogturné Klub november 15-vel kezdődően egy hétre a múltba invitál titeket. Hét különböző állomáson ismerhetitek meg a Könyvmolyképző Kiadó legújabb arany pöttyös kötetét, Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya című regényét, ráadásképp pedig minden nap olvashattok valami érdekességet a szerzőről, valamint a regency korról.


11/15. Angelika - Az írónőről pár szó
11/16. Kristina blogja - Mi is az a Regency
11/17. Szilvamag olvas - Borítómustra
11/18. Deszy könyvajánlója - A divatról
11/19. Nem harap a... - Kis regency illemtan
11/20. Insane Life - Interjú az írónővel
11/21. Dreamworld - Kedvcsináló idézetek


2013. nov. 9.

Októberi beszerzés

Kezdem azzal, ami kevésbé volt fájdalmas.
A felső sorban lévő könyveket cseréltem. Az alatta lévők közül  A Lány, aki megérintette... és A sötétség városát  30%-os kedvezménnyel vettem, míg a Hová tűntél Bernadette-et és A Borgiák bosszúját 1000 forintért sikerült megkaparintanom darabját .
A következő könyvnél viszont, a Tisztáknál nagy levegőt kell vennem, mert bár 1000 forintért árulta a kiadó a posta rá ugyancsak, majd ennyi volt. Pffff....
Az alsó sorban lévők pedig 40%-os Szukits előrendelések volta. (Egyébként, amikor Dan Wells és Amanda Stevens sorozatainak - a Részlegeseknek és a Sírkertek Királynőjének - az első részét olvastam, akkor úgy éreztem, hogy simán tovább tudok élni a folytatásuk nélkül, ám amikor megláttam őket az előrendelések között, akkor mindez 180 fokos fordulatot vett.)

A nagyobb élmény érdekében katt a képre :)

Nos, sok hozzáfűznivalóm nincs a látottakhoz, csupán annyi, hogy ha rajtam múlik, akkor biztos, hogy nem halnak éhen a kiadók és a könyvkereskedők.




2013. nov. 5.

Blogturné ~ Natalie Babbitt: Örök kaland

"Valaha, nem is olyan régen, augusztus első hetében, egy szép napon három esemény történt – első ránézésre úgy tűnt, nincs is közöttük kapcsolat.
Pirkadatkor Mae Tuck lóra pattant, és elindult az Odvasfalva határában meghúzódó erdőbe. Mint tízévente mindig, most is azért ment, hogy találkozzon két fiával Miles-szal és Jesse-vel.
Déltájban Winnie Foster – az odvasfalvi erdő az ő családjának a birtoka volt – végül elveztette a türelmét, és úgy döntött: fontolóra veszi a szökést.
Napnyugtakor pedig feltűnt egy idegen a Foster család kapujában. Keresett valakit, de nem árulta el, hogy kicsodát."
Nos, e három, egymástól mondhatni teljesen függetlennek látszó esemény lendíti mozgásba a könyv történetét. Amikor Winnie azon a bizonyos reggelen bemerészkedik a házuk mellett lévő erdőbe, találkozik egy fiatalemberrel Jesse Tuckkal, aki épp egy titkos forrásból iszik. Amikor Winnie is kér egy kortyot a forrásból, akkor a fiú megtagadja tőle, próbálja megmagyarázni a lánynak, hogy miért is nem szabad neki belőle innia, de mivel Winnie elég csökönyös kislány volt, így nem volt mit tenni, a Tuck család kénytelen volt elrabolni őt. De nem kell megijedni, szó sincs arról, hogy bármiféle rossz szándék vezérelte volna őket, csupán csak arról, hogy időt szerettek volna nyerni és közben megértetni Winnie-vel, hogy a halhatatlanság, amit e forrástól kaptak nem áldás, hanem inkább átok. 

Apropó emberrablás. Nos, Tuckék nem azok a tipikus emberrablók voltak, akikre az ember ilyenkor számítani szokott, ők inkább amolyan - hogy is mondjam - igazi bűnbánó emberrablók voltak, akik szívből megszerették a kislányt és a kislánynak sem kellett sok idő, hogy ő is viszont szeresse őket. De ugye tudjátok, hogy minden valamire való mesében, lenni szokott egy gonosz és rettentő veszélyes ember, aki merőben másként látja a dolgokat, mint ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva. És bizony ez a szereplő ebből a történetből sem hiányozhatott. Sajnos, amikor Tuckék elmesélték Winnie-nek a forrásról szóló történetük titkát, annak egy idegen férfi is a fültanúja volt, aki miatt Winnie-nek bizony hamarosan minden szabályt fel kell majd rúgnia, hogy az újdonsült barátai segítségére siessen.

Be kell valljam, kissé csalódott vagyok, mert, bár a történet varázslatos és elgondolkodtató volt, én mégsem laktam jól vele, szívesen olvastam volna sokkal bővebben és sokkal részletesebben is erről a gyönyörű meséről, amolyan igazi, bő lére eresztett, felnőtteknek szóló verzióban. Persze tudom én, hogy ezt a könyvet az írónő nem az én korosztályomnak szánta, hanem a nálam sokkal fiatalabb olvasókat a 9-10 és ennél idősebb gyerekeket célozta meg vele, akiknek még sikerélményt is adhat e a rövidke, ámde rengeteg megbeszélnivalóval bíró regényecske elolvasása.

A könyv rövidsége persze semmiféle hátrányt nem jelentett a történet nyújtotta varázslatos hangulat szempontjából, hiszen Babbitt fantasztikusan élénk leírásai az első oldalaktól kezdve rabul ejtettek és elvarázsoltak. Az írónő stílusa rendkívül élvezetes volt, melynek segítségével könnyen elképzelhető volt számomra az erdő, az erdő közepén álló fa és a gyökereinél feltörő forrás, a vidéki élet, a szereplők és az a rengeteg béka. A szavakat, amiket és ahogyan használta pedig olyanok voltak, mintha csak festette volna őket a könyv lapjaira.
Meglátásom szerint az írónő nem a szereplőkre és azok külsejére helyezte a hangsúlyt, hanem magára a történetre, a halhatatlanság kérdésére. A szereplők csak statiszták voltak, akik több szemszögből meséltek arról, hogy mit is jelent számukra mindez és hogy hogyan élik meg ezt a csodát.

A könyv olyan meglehetősen komoly és elgondolkodtató témákat feszeget, mint például az élet értelmét és a halál szükségességét, a természet körforgásának okát, az öröklét fogalmát, az emberi kapzsiságot és erkölcstelenséget, egy gyilkosság büntetlenségét(?)…. melyek kapcsán nem gondolom, hogy a történet végén bármiféle konklúziót is le kéne vonnunk, csupán elgondolkodni és elbeszélgetni arról, hogy mi a jó és mi a rossz.

A könyvből egyébként 2002-ben a Disney filmet is készített, amit ez idáig még nem volt alkalmam megnézni, de mivel úgy hallom, hogy mind a szereplők és a mind a történet tekintetében meglehetősen eltér a könyvben megálmodottól, így mielőbb sort szeretnék rá keríteni.

Natalie Babbitt
 

Kiadó: Európa
Eredeti cím: Tuck Everlasting
Fordította: Pap Vera-Ágnes
Oldalszám: 144

Borítómustra


A teljesség igénye nélkül néhány olyan borítót mutatok nektek, mellyel megjelent e csodás könyv szerte a világban.

Nyereményjáték


Te választanád az örök életet, ha tehetnéd?
Összegyűjtöttük nektek néhány könyvszereplő véleményét a halhatatlanságról, életről és halálról. Olyanokét, akiknek szembe kellett nézniük élet és halál közötti választással, vagy akik a maguk bőrén tapasztalták, milyen is az örök kaland.
A Ti feladatotok az, hogy kitaláljátok, kiktől származnak az öröklétről szóló idézetek. Hogy segítsünk nektek, a szereplők nevének betűit elrejtettük a bejegyzéseinkben.

“A halál része az emberéletnek. Ez vezet minket. Ez formál. Ez őrjít meg. (..) Egyáltalán ember vagy még, ha egyszer nem halsz meg?”

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai


November 2-a és 7-e között olyan kalandra indul a Blogturné Klub, ami örökké tart majd. Legalábbis az élmény mindenképpen, ugyanis Natalie Babbitt Örök kaland című könyvével indulunk hat állomásos turnéra. Olvashatjátok a kritikáinkat és rengeteg érdekességgel is készülünk, többek között a filmváltozatról is. És természetesen nyereményjáték is lesz, három példányt nyerhettek a könyvből az Európa Kiadó jóvoltából.