2013. júl. 12.

Tammara Webber: Easy – Egyszeregy

Ebben a nagy nyári hőségben, valami könnyed olvasmányra vágytam, valami olyanra, amiben nincs semmi túlfűtött erotika meg lepedőakrobatika, hanem csupán csak kellemes, tudjátok(?), amolyan bizsergető romantika. És itt jött a képbe az Easy. 

Jacqueline a középiskola után zenei főiskolára szeretett volna menni, de ehelyett inkább a barátját, Kennedyt követte egy másik főiskolára, ami nem igazán volt testhez álló a számára. De hát ugye a szerelmünkért sok mindenre hajlandóak vagyunk…. Nos, ez a drága Kennedy, háromévnyi együtt járás után ráeszmélt arra, hogy neki bizony még nagy szüksége van a vad és zabolátlan szabadságra, ami azt jelentette, hogy más lányoknál is tapasztalatokat akart szerezni. Úgyhogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül szakított Jacqueline-nal, akinek ezzel a szíve, mondhatni darabokra tört és a tanulmányi eredményei is igen erősen leromlottak. De ha mind ez még nem lett volna elég, a szakítás után Jacqueline szabad prédává vált Kennedy egy haverja számára, aki igen agresszívan el is kezdett a lányra vadászni. Egy buli alkalmával, amikor Jacqueline épp hazafele indult, szó szerint meg akarta erőszakolni őt, ám egy magas és felettébb jóképű srácnak köszönhetően Jacqueline-nak sikerült megmenekülnie előle. És szerencséjére ez a jóképű idegen továbbra is ott maradt mellette, hogy vigyázzon rá.

Tammara Weber története egy szívmelengető történet az első szerelemről és az igaz szerelemről. A könyv azonban nem csak erről szól, hanem olyan komoly témákat is magába foglal, mint a nemi erőszak és a zaklatás. 

A történet narrátora Jacqueline, akit ha megszeretni nem is tudtam, de mindenképp megkedveltem, annak ellenére, hogy én inkább a tökösebb csajokat szeretem jobban, és Jacqueline határozottan nem ebbe a kategóriába tartozott. Mivel a külsejéről annyira részletes leírást nem kaptam, mint mondjuk például a férfi főszereplőnkről Lucasról, így a lelki szemeim előtt őt egy törékeny, szőke szépségnek képzeltem el, akire ugyan a butácska jelzőt nem tudtam ráhúzni, de mindenképp határozatlannak, naivnak és kissé esetlennek éreztem. Olyannak, aki mindig valaki másnak a támogatásra szorul. Pont e határozatlanságának köszönhetően több olyan szituációval is találkoztam, ahol a cselekedetei kissé idegesítőek voltak a számomra, bár az önvédelmi tanfolyamra való beiratkozását, kitartását és az ott elért teljesítményét nagyon nagyra értékeltem. Egyébként sokat gondolkodtam a könyv kapcsán azon, hogy vajon én ennyi idősen és ebben a szituációban - mármint, ha valaki megpróbált volna erőszakoskodni vagy szexuálisan zaklatni engem - mit tettem volna. Utólag természetesen biztosat nem tudok mondani, de Jacqueline esetében, mint külső szemlélő úgy láttam, hogy nem állt kellő határozottsággal a sarkára, mind a volt barátja és mind az őt zaklató fiúval kapcsolatban.

A szereplők közül a kedvencem egyértelműen Lucas volt, a titokzatos szépfiú a tetoválásaival, a motorjával, a macskájával és a szemüvegével, ami nálam, halkan jegyzek meg, feltette az i-re a pontot. Egyszóval Lucas a megtestesült álom, erkölcsös, udvarias, romantikus és rendkívül szeretetre méltó, még akkor is, ha neki is megvannak a saját démonjai, ami hatással voltak a cselekedeteire. Sajnos az ő karakterfejlődése kissé háttérbe szorult Jacqueline-éval szemben, de kit érdekelt, amikor így is minden mozdulata és cselekedete teljesen elvarázsolt.

Fontos szerepet töltött be a történetben Erin, aki Jacqueline szobatársa és egyben a legjobb barátnője is volt. És nem csak ezért fontos őt kiemelnek a szereplők közül, mert rajta keresztül vitt az írónő egy csöpp humort a történetbe, hanem azért is, mert Erin volt a hűséges barátnő tökéletes példája a könyvben.

Tulajdonképpen egy panaszom nem lehet az Easyre, mivel tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Végre egy olyan romantikus történettel volt dolgom, amiben nem csak minden a szex körül forgott. Persze voltak benne olyan meghitt szerelmes jelenetek, amiktől bizony az ember lánya menten elalélt, de emellett más fontos és kényes témákat is érintett az írónő.


A regény műfaja new adult, amivel még csak most kezdek ismerkedni. A young adultal ellentétben itt már nem középiskolások, hanem idősebbek, 18-26 évesek a szereplők és az ebben íródott könyvek legnagyobb csábereje számomra legfőképp abban rejlik, hogy tökéletesen ábrázolt főiskolai környezetben játszódnak. Igaz még csak két könyvet olvastam a műfajban, úgyhogy nagy tapasztalattal nem rendelkezek e téren, de úgy érzem, hogy ez a műfaj bizony nekem való lesz. 

Tammara Webber

Érdekesség: A borítón szereplő páros nem csak ezen a könyvön szerepel.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Easy
Fordította: Komáromy Rudolf
Oldalszám: 334

3 megjegyzés:

  1. Angolul olvastam csak, de én is megszerettem ezt a párost. Kedvenc jeleneteim az önvédelmi tanfolyamhoz köthetőek, ott jókat somolyogtam :))

    VálaszTörlés
  2. Ha eddig nem lettem volna totál oda a könyvtől, most rohannék vásárolni :D
    Olyan szép stílusban írsz, hogy az csuda.

    VálaszTörlés
  3. Akkor most mondjam, hogy legszívesebben én is rohannék megvenni a könyvet? A leírásod alapján tényleg nagyon impozáns, nem fogok rajta gondolkodni, hogy elolvasom-e a közeljövőben. :)

    VálaszTörlés