2013. okt. 12.

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?


„Anyám, Mrs. Winterson nem szerette az életet. Nem hitte, hogy az élet jobbá tehető. Egyszer odáig ment, hogy kijelentette: a világegyetem kozmikus szemétláda – én pedig némi töprengés után megkérdeztem, hogy rajta van-e a fedele. - Rajta – felelte. – Senki sem menekülhet. „

A legnagyobb jóindulattal sem tudnám azt mondani, hogy szeretem az önéletrajzi regényeket, egyszerűen nem ez a műfaj áll hozzám a legközelebb. Hogy akkor mégis miért vágtam bele Jeanette Winterson könyvébe?
Totál megfogott a borítón látható kislány képe - ugye, hogy milyen boldognak tűnik(?) –, biztos voltam benne, hogy magát az írónőt ábrázolja -, és a könyv címe illetve a hátlapján olvasható ajánlások sem mondhatók épp hétköznapinak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy mindenképp megpróbálkozom vele.

Jeanette Winterson egy a hazájában nagy ismeretségnek örvendő brit írónő, akinek az első regénye a Nem a narancs az egyetlen gyümölcs nemcsak számos rangos brit irodalmi díjat nyert, de nagy sikerű tévéfilmsorozat is készült már belőle. Igazából ez a könyv hozta meg számára a hírnevet Nagy-Britanniában. Számos regénye mellett egyébként több gyerek és ifjúsági könyvet is írt, melyek közül a magyar olvasók a  Capri királyával és a Gubancrommal találkozhattak már a könyvesboltok polcain.
   
A Miért lennél boldogban rengetegszer utal az írónő a Nem a narancs az egyetlen gyümölcs című regényére, amely félig-meddig önéletrajzi ihletésű volt ugyan és sok hasonlóság volt a regény főszereplője és az írónő között, de mégiscsak több volt benne a kitaláció, mint a valóság. A miért lennél boldog regénye azonban egészen más, ez egy olyan önéletrajzi írás, melyben Jeanette őszintén, néhol humorosan, hol pedig nagyon is komolyan tárja az olvasó elé a boldognak épp nem mondható életének történetét, melyre az örökbe fogadó anyjával való rideg és szeretet nélküli kapcsolata örökre rányomta fájó bélyegét. 

A könyvet két részre tudnám osztani, az első felében Jeanette mostohaanyját Mrs. Wintersont és az ő kegyetlenségeit ismerhetjük meg részletesen, míg a könyv második fele az írónő írói pályafutásáról, kapcsolatairól és a vér szerinti anyja utáni kutatásának kálváriájáról szól, a legvégén mindezt megkoronázva a vele való találkozással.
Jeanette-et hathetes korában fogadta örökbe egy munkásosztálybeli házaspár, Wintersonék.

 „Amikor anyám dühös volt rám, ez pedig gyakran előfordult, azt mondta: - Rossz kiságyhoz vezetett minket az ördög”

Mrs. Winterson egyszerűen egy őrült nő volt. Egy olyan megkeseredett és mániákusan depressziós ember, aki folyton csak Jézust emlegette, átvirrasztotta az éjszakákat, hogy ne kelljen a férje mellé befeküdnie a hitvesi ágyba, pisztolyt tartott a fiókjában, fűzőt hordott és teleragasztgatta a falakat rettenetes bibliai idézetekkel. Komolyan többször megfordult a fejemben, hogy annak idején tényleg ennyire felületesen ellenőrizték az örökbe fogadó családokat?

„Egyszerű a képlet: anyám senkit nem szeretett, nem szerette az életet. Teher volt neki, amit a sírig cipelni kell. Siralomvölgy volt az élet. A halálra felkészítő tapasztalat.” Azt hiszem ezzel mindent elárultam Jeanette nevelőanyjáról. Ilyen volt Mrs. Winterson.

Jeanette-nek rettenetes gyerekkora volt. Mrs. Winterson büntetésből gyakran bezárta őt a szenes pincébe, vagy egyszerűen csak kizárta otthonról, ami miatt Jeanette-nek egész éjjel a ház előtti küszöbön kellett várakoznia. A mostohaanyja nem tűrte a házban a könyveket. Véleménye szerint: „Az a baj a könyvekkel, hogy mire kiderül, hogy mi van bennük már késő ”. Jeanette ezért titokban kezdett el olvasni. Könyvtárba járt, mert bármit mondott is a könyvekről Mrs. Winterson a titkos krimiadagjairól nem volt hajlandó lemondani. Így ismerkedett hát meg Jeanette az angol irodalom klasszikusaival. „Fogalmam sem volt, hogy milyen sorrendben olvassak, így hát az elején kezdtem. Szerencsém, hogy Austen is az ábécé elején van….” 

Aztán, amikor Jeanette 16 éves lett és megszegett egy a könyvek tilalmánál is fontosabb szabályt, miszerint semmi szex, főként nem azonos neműekkel, Mrs. Winterson kitette a szűrét otthonról. Innentől kezdve Jeanette-nek egyedül kellett boldogulnia és ő nagyon ügyesen vette az akadályokat. Bejutott az oxfordi egyetemre, ahol tulajdonképpen az írói pályafutását kezdte. Életének ebben a szakaszában az elfojtott gyermekkori sebek újra a felszínre törtek és azzal fenyegették, hogy megfojtják, de szerencsére volt mihez menekülnie, és ez nem volt más, mint az írás. Ez lett az ő egyedüli mentsvára. Jeanette történetén keresztül rengeteg érzelmet élhet át az olvasó. Mrs. Wintersonnak köszönhetően ez a fiatal lány tele volt indulattal, dühvel és fájdalommal, amely később sem csillapodott. Neki köszönheti, hogy soha nem tanult meg szeretni és ebből kifolyólag másoknak sem engedte, hogy őt szeressék. Keserves utat kellett bejárnia, míg rájött arra, hogy vannak olyan emberek, akiknek fontos és akik törődnek vele.

 „Nagyon gyakran csordultig teltem haraggal, kétségbeeséssel. És mindig magányos voltam. Ennek ellenére szerelmes voltam és vagyok az életbe. „

Bevallom, amikor becsuktam a könyvet azt mondtam magamban, hogy ez egy jó könyv volt. Aztán, amikor nekiálltam a poszt írásának és újra beleolvastam és lapozgattam az idézetek miatt, akkor ez a „jó” átértékelődött bennem nagyon jóvá. Jeanette írásmódja rendkívül érdekes volt a számomra, leginkább egy tekervényes labirintushoz tudnám hasonlítani, melyben az elbeszélést bármikor és bárhol képes volt visszacsatolni a mostohaanyjához, akinek – véleményem szerint - annak ellenére, hogy sikerült totálisan tönkretennie a gyermekkorát, mégis meg tudott bocsátani. 

„Érdekes a két anyám egymáshoz viszonyított dinamikája. Észrevettem, hogy utálom, ha Ann bírálja Mrs. Wintersont. Szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem.”

Jaenette Winterson


Kiadó: Park
Eredeti cím: Why Be Happy When You Could Be Normal?
Fordította: Lukács Laura
Oldalszám: 261

Beleolvasó



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése