2014. dec. 31.

Boldog új esztendőt mindenkinek!

A nálunk már több éve hagyománnyá váló szilveszteri sajtos rúd készítése közben csörög a telefon, és én már tudom, hogy ez nem lehet más, mint a drága Dédikém, aki soha nem felejt el felhívni szilveszter napján és feltenni nekem azt a jól ismert kérdést miszerint: ugye levetted drágám a fregoliról a ruhákat? Persze mint mindig, ezt most is elfelejtettem és már rohanok is, hogy gyorsan ledobáljam őket, miközben a férjem csak magában bazsalyog azon, hogy én milyen babonás vagyok. Pedig ez nem is igaz, mert ha például teszem azt, egy fekete macska megy át előttem az úttesten, akkor arról magasról teszek, de vannak dolgok, amiket valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kényszeresen betartok. No nem mintha ez alól a férjem kivétel lenne, mert ha mondjuk a hónap péntekje pont 13-ára esik, akkor azt ő sem hagyja szó nélkül, arról már nem is beszélve, hogy hányszor láttam már - olyan ismerősnél is, aki azt állította magáról, hogy ő aztán nem babonás -, hogy a még be nem teljesül jó hírt lekopogja az asztalon.
Úgyhogy úgy gondoltam - akár babonás vagy kedves olvasóm, akár nem -, hogy a teljesség igénye nélkül összeszedek pár szilveszteri és újévi hiedelmet és babonát, hátha valaki hasznát veszi majd a jövőben.

  • Újévkor disznót kell enni, hogy kitúrja a szerencsét, szárnyasokat semmiképp, mert azok elkaparják.
  • Étkezésnél részesítsük előnyben a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), mert a sok apró mag pénzbőséget jelent az elkövetkezendő évben.
  • Amit az újév napján cselekszik az ember, az hatással lesz egész évre, így tartózkodjunk például a vitáktól és a veszekedésektől.
  • Január 1-jén nem szabad sem mosni, sem teregetni, ugyanis így kimoshatod és kiterítheted, azaz elveszítheted a szerencsédet. A teregetés azonban nemcsak az egész éves szerencsétlenségre utal, hanem halálesetet, közeli ismerősök vagy családtagok elvesztését is jelentheti, hiszen a halottakat is kiterítik, mint a mosott ruhákat.
  • Továbbá tilos le- és kivinni a szemetet, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból.
  • Ezen a napon nem jó bármit is kölcsönadni, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan. 
  • Ha újév napján az első látogató asszony vagy lány, az szerencsétlenséget jelent, míg ha férfi csenget be elsőként, az éppen az ellenkezőjét, szerencsét hoz. (na neeee máááár)
  • Jó tanács, hogy a szerelmeseknél, házasulandóknál tele legyen a mézes bödön, illetve legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk.
Mindezeken mellett olvastam még arról is, hogy jó, ha ilyenkor hosszúra nyújtjuk a rétest, és ha nem megyünk orvoshoz. Ha nem eszünk pulykát, és ha kora reggel friss vízben mosakszunk....
De még mielőtt menthetetlenül belemerülnék a babonák érdekes és izgalmas világába visszatérnék inkább eme röpkém eredeti céljához, mely szerint mindenkinek szeretnék sikerekben és örömökben gazdag, boldog új évet kívánni és természetesen sok-sok olvasnivalót az új esztendőre! :)


Babonák forrása: innen és innen

2014. dec. 25.

Nina George: Levendulaszoba

"A könyvek természetesen nem csupán orvosok. Vannak olyan regények, amelyek az élet szeretetteljes kísérői. Mások egy pofonnal érnek fel. Megint mások barátnők, akik előmelegített fürdőlepedőbe burkolják az embert, amikor ősszel búskomor. Megint mások… no, igen. Mások rózsaszín vattacukrok, három másodpercig bizsergetik az agyat, és nagy, boldog ürességet hagynak maguk után. Mint egy forró, gyors kaland."

Történetünk főhőse egy párizsi könyvkereskedő Jean Perdu, akinek a könyvek olyanok, mint a gyógyszerek. Jean mindenkinek - aki a könyvesbolttá átalakított uszályába téved - tud könyvet ajánlani, és a legszebb az egészben az, hogy mindezt nemcsak a vásárlók irodalmi éhségének a csillapítására teszi, hanem a velük váltott pár mondat után rögtön meg tudja állapítani, hogy kinek milyen könyvre van éppen szüksége. Minden tünetre van megoldása; melankóliára, nosztalgikus érzésekre, szerelemre, bánatra, mindenféle félelemre, sőt akár még az öregségre és a haldoklásra is. De sajnos eme csodás irodalmi gyógyszertárban a saját gyötrelmeire mégsem talál megoldást. Már több mint húsz éve cipeli magával szerelmi szívfájdalmát, ami miatt teljesen elfelejtett élni.  Aztán egy titokzatos levél - amit az a nő hagyott hátra, aki a múltban szó nélkül elhagyta őt - kibillenti ebből az állapotából és Franciaország csatornáin áthajózva elmegy Provence-ba. Utazása során sok emberrel ismerkedik meg, barátságokat köt és az új szerelem is rátalál.

Kezdem azzal, hogy Nina George Levendulaszoba című regényeg egy csodálatosan érzékeny történet, ami az életről, a szerelemről, a fájdalomról, a szomorúságról, a kétségbeesésről, de legfőképp a reményről szól. A könyvek szerelmesei tudják, hogy a könyv olyan, mint egy jó barát: mindig ott van velünk gazdagítva az életünket, sőt van, hogy kifejezetten gyógyírt tud nyújtani megsebzett szívünkre, lelkünkre. De vannak olyan könyvek is, amik csalódást okoznak a számunkra, mert teszem azt felbosszantanak, vagy csak egyszerűen nem mozgatnak meg bennünk semmit, vagy mert csupán csak unalmasnak érezzük őket. Ez utóbbit éreztem én is a Levendulaszoba című regénynél. Pedig a könyv igazán csodás volt, tele szebbnél szebb gondoltakkal, gyönyörű mondatokkal és metaforákkal, csodás franciaországi tájleírásokkal, ízekkel és illatokkal, úgyhogy tényleg egy szavam nem lehet panaszra, de valahogy ez nekem mégis kevés volt, nem tudott úgy elvarázsolni, mint ahogyan azt reméltem. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon ennek mi lehet az oka: nem nekem íródott volna, vagy csak egyszerűen rossz időben került a kezembe? Őszintén szólva szerintem mindkettő dolog közrejátszott ebben, és lehet, ha később – mondjuk tíz, de a biztonság kedvéért legyen inkább tizenöt év múlva – újra a kezembe venném, jobban megérintene. Mert most egyrészt az a lassan hömpölygő elbeszélés, melyben ugyan vannak meglepetések, de alapjában véve egy nagyon nyugodt és lassú sodrású történetről van szó - egy ideig, mi tagadás - illatos és bolyhos takaróba ölelt olvasás közben, másrészt viszont a főhős túlzott pátosszal való ábrázolása – mert én valahogy úgy vagyok a pátosszal, hogy nekem aztán nem baj, ha van, a gond csak ott kezdődik, ha túl sok van belőle – megterhelő és túlzó volt a számomra, csakúgy, mint az a rengeteg életbölcsesség és filozofálás, amit az írónő ebbe a kis könyvbe sűrített. 

Mindezektől eltekintve biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, aki erre a könyvre gyógyszerként tud majd tekinteni, mely olvasásához mindenkinek azt javaslom, hogy csak lassan, nagyon lassan, több napra elosztva vegye magához, a fent említett kellemetlen mellékhatások elkerülése végett. 

Nina George

Nagyon tetszett és marha jókat mosolyogtam magamban a könyv végén felsorolt könyvek szellemre és szívre ható hatásairól, amit az írónő könnyű és közepesen nehéz érzelmi katasztrófák esetén ajánl az olvasók számára. Íme egy kis ízelítő belőlük.

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
Nagy adagban hatékonyan kezeli a beteges optimizmust és humortalanságot. Törölközőfóbiás szaunázóknak.
Mellékhatások: ellenérzés a magántulajdonnal szemben, valószínűleg krónikus köntösviselés.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Nagy adagban hatékonyan a „mi lett volna, ha” szindróma ellen. Ajánlott fel nem ismert zseniknek, a nehéz filmek szerelmeseinek és a buszsofőr-gyűlölőknek.

Romain Gary: A virradat ígérete
Az anyai szeretet megértéséhez, felmagasztosult gyermekkori emlékek ellen.
Mellékhatások: a valóság elvesztése, az agy megnyúlása.

Hermann Melville: Moby-Dick
Vegetáriánusoknak
Mellékhatás: víziszony

Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete
A nagy kérdés megválaszolásához, ti. hogy az ember – avagy az asszony – túl hamar igent mondott-e. Megjegyzés: lesz ez még így se.

Philip Pullmann: Északi fény – Az arany iránytű
Azoknak, akik időnként halk hangokat hallanak magukban, és azt gondolják, állati rokon lelkül van.

José Saramago: Vakság 
A túlzásba vitt munka ellen, és hogy rájöjjünk, mi fontos igazán. A saját életünk értelmét illető vakság ellen. 
.
.
.


Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Das Lavendelzimmer
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Oldalszám: 336

2014. dec. 24.

Kellemes ünnepeket!

Juhász Gyula: Karácsony felé


Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
S ne csak így decemberben.

Áldott, békés, szeretettel és nyugalommal teljes boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak! No és persze sok könyvet a fa alá! :)










2014. dec. 15.

Fiona Paul: Belladonna (Az Örök Rózsa titkai # 2)

Szerettem Fiona Paul Méreg című könyvét, és bár nem volt tökéletes, mégis meglehetősen nagy svunggal vett le a lábamról. Így nem volt kérdéses, hogy a trilógia második részét is olvasni fogom, úgyhogy már alig bírtam kivárni, hogy végre megjelenjen és a kezembe vehessem. Próbáltam minél lassabban haladni vele, hogy tovább tartson, de bevallom őszintén, hogy ez nekem nem nagyon ment. Tudom tudom mohó vagyok és ezt el is ismerem, de mit csináljak, ha egyszer annyira magával ragadt a reneszánsz Firenze hangulata, a sikátorokban megbúvó titkok és rejtélyek utáni nyomozás izgalma, és nem utolsósorban Cass érzéseinek fejlődése, hogy szinte két nap alatt faltam fel az egészet. És bár egy trilógia középső részénél mindig megvan a veszélye annak, hogy az egy unalmasabb, amolyan töltelék rész lesz - ami a nagy dolgokról a még nagyobbakra való áttérést vezeti majd fel -, de a Belladonnánál ha ez az átvezető jelleg meg is volt, egy cseppet sem volt érzékelhető, ellenkezőleg. Ez a könyv sokkal jobb és szerethetőbb volt, mint az elődje.

Az Örök Rózsa titkai folytatásában Cass élete romokban hever, mivelhogy Falco elhagyta Velencét - és vele együtt őt is - , hogy nevet szerezhessen magának Firenzében, mint elismert festőművész. Vőlegényét Lucat pedig koholt vádak alapján eretnekség vádjával börtönbe zárják, és ha nem siet gyorsan valaki a segítségére, akkor minden jel szerint fel is akasztják. Cass-nak tehát meg kell mentenie Lucat, ami azt jelenti, hogy meg kell keresnie az egyetlen dolgot, amely bizonyíthatja vőlegénye ártatlanságát, az Örök Rózsa rendjének könyvét. Így hát Cass Firenzébe indul, abba a városba, amit megszálltak a vámpírok és amely Falco otthona is egyben, aki nem mellékesen épp a rend - amely olyan tudósokból álló titkos társaság, akik emberi maradványokon kísérleteznek - döbbenetesen szép vezetőjének Belladonnának dolgozik.

Érdekes volt ez a könyv, főként a tájak és a különböző helyszínek változatossága, valamint az Örök Rózsa rendet körülölelő rejtélyek kibontakozása miatt. A történet számomra most nyílt ki igazán és vált teljesen érthetővé, bár biztos vagyok benne, hogy a harmadik rész is tartogat még meglepetéseket a számomra. Az írónő stílusát az előző részben meglehetősen csiszolatlannak éreztem, amely érzés néhol most sem maradt el, bár már sokkal kiforrottabbnak és gördülékenyebbnek hatott az írása. De igazából mindez engem egy cseppet sem érdekelt, mert Fiona Paul ismét olyan hangulatot tudott teremteni, hogy őszintén sajnáltam, hogy a könyv végére értem, mert olyan szívesen bolyongtam volna még Firenze utcáin nézelődve, hogy a felsőbb osztálybeli hölgyek milyen ruhát hordanak, és olyan szívesen olvastam volna a titkos táncestekről és leskelődtem volna torkomban dobogó szívvel az Örök Rózsa rendjének gyertyafényes bizarr találkozóin. Olyan szívesen olvastam volna még Cass és a szolgálója irigylésre méltó baráti kapcsolatáról, és Cass érzelmeinek változásáról Luca irányában.... Jesszusom, de szívesen olvastam volna még tovább minderről!

Bevallom én soha nem szívleltem Falcót és ez most sem volt másképp. Szerencsére most megpördültek kicsit az érzelmek a könyvben és Cass kevésbé koncentrált a fiúra, inkább Luca körül jártak a gondolatai, ami engem határozott megnyugvással töltött el. És bár Falco még midig erősen jelen van a regényben, mégis úgy érzem, hogy Lucanak nagyobb esélye van Cass-nél, mint ennek a kis festőcske ficsúrnak. (De ha netalántán a harmadik részben megváltozik mindez , akkor én nagyon csúnya dolgokat fogok mondani.) Egyébként Luca csak a könyv elején és végén volt fizikailag is jelen egy-egy rövid eseménynél, ennek ellenére én mégis végig úgy éreztem, hogy aktív részese a cselekménynek, úgyhogy le a kalappal az írónő előtt, hogy ilyen zseniálisan tudta megoldani mindezt.
A legszebb külföldi borítók.

Imádtam ezt a rész, melynek köszönhetően az Örök Rózsa titkai az egyik kedvenc sorozatommá vált. A rejtélyek valóságosak benne, a szereplőkért pedig szívből lehet izgulni és aggódni, és nem elhanyagolandó tény, hogy a hangsúly még mindig a nyomozáson van és nem a szerelmi háromszögön, mely utóbbi persze bonyolítja a dolgokat, de soha nem veszi át az irányítást.

Az író a könyv végén is tartogatott még meglepetéseket a számomra, amitől bizony a szívem szakadt meg, magával ragadó volt és döbbenetes, úgyhogy mindenképp szükségem van az utolsó részre, amire sajnos még nagyon nagyon sokat kell várnom.... Csak a jóég tudja, hogy hogy fogom én addig kibírni.

Fiona Paul


A sorozat részei:

1. Venom - Méreg 
2. Belladonna 
3. Starling

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Belladonna
Sorozat: Secrets of the Eternal Rose
Fordította: Tóth Gizella
Oldalszám: 396


2014. dec. 12.

Eric Elfman ~ Neal Shusterman: Tesla padlása (Akcelerátus-trilógia #1)

Fú, hát az a könyv nekem most nagyon jólesett! Kellemes volt, szórakoztató és izgalmas, ráadásul még egy kis Kincsvadászok (gyermekkorom kedvenc filmje) feelingje is volt az egésznek, amitől aztán csak még jobban odavoltam érte, úgyhogy számomra ez a könyv abszolút teli találat volt. Egyébként a kisfiamnak vettem karácsonyi ajándéknak, de addig – addig nézegettem, forgattam és lapozgattam, míg egy este beleolvastam és azután már nem volt visszaút, teljesen rákattantam. Őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy egy 12-14 éveseknek szóló tudományos-fantasztikus regény ennyire magával tud majd ragadni.

No, de kezdjük az legelején, pontosabban, hogy ki is volt az a Tesla.

Nikola Tesla szerb származású tudós, feltaláló és fizikus volt, tevékenységét elsősorban az elektromosság és a mágnesesség területén fejtette ki. Zseniális felfedezéseket tett és ugyancsak zseniális találmányokat hozott létre... Tényleg csak néhány dolog, ami az ő nevéhez kapcsolódik: villanykörte, rádió, radar, tranzisztor, gömbvillám, földrengés-gép, az első rádiójel befogása az űrből. Ő találta fel a távirányítót, a neonlámpát, a modern elektromos motort, a vezeték nélküli kommunikációt, és bár lehet, hogy egy kissé különc figura - mások szerint egyszerűen csak zakkant - volt, de mégis minden kétséget kizárólag a 19. század legnagyobb zsenijeként tartják számon. 

És hogy mi köze Teslának a regényhez? Mit szólnátok ahhoz, ha teszem azt, ez a zseni több évvel ezelőtt egy olyan eszközt hozott volna létre, ami az egész világot táplálni tudja energiával és azért, hogy ez a „szerkezet” ne kerüljön illetéktelen kezekbe elrejtette egy titkos helyre. És mi lenne akkor, ha ez a titkos hely épp annak a háznak a padlásán lenne, ahova a 14 éves Nick - aki történetünk főhőse lesz majd - az apjával és az öccsével együtt költözött miután egy tűzvészben meghalt az édesanyja és porig égett az otthona. Nos, ezzel a gondolattal játszott el Eric Elfman és Neal Shusterman, amikor megálmodták ezt a hihetetlen történetet, ami kissé eszement lett, de csakis a jó értelemben.

Szóval a történet ott kezdődik, hogy Nick és családja a tragédia után elköltözik a városból egy távoli nagynénitől rájuk maradt régi házba, melynek a padlása tele van különböző hasznavehetetlen kacatokkal. És mivel Nick úgy vélte, hogy a jövőben egyiknek sem veszi majd semmi hasznát, így úgy döntött, hogy garázsvásárt csinál belőlük. Az üzlet nagyon jól ment, jöttek a vásárlók csőstül, mintha valami vonzotta volna őket, de hogy mi, azt senki nem tudta volna megmondani. Aztán kezdtek furcsa dolgok történni. A tárgyakról, amiket Nick értékesített szépen lassan kiderül, hogy mindegyik valamilyen különleges képességgel rendelkezik.  A régi kamera például - amit egy lány vett meg magának Nick új sulijából - megjövendöli a jövőt. Nick öccsének baseball kesztyűje lehívja a csillagokat az égről. Egy kimerült nedves cellás akkumulátor pedig visszahozza a halottakat az életbe. És ez még csak a fele azoknak a tárgyaknak, amik új gazdát találtak maguknak. Mindenki, aki kapcsolatba került a Nick padlásáról származó kacatokkal, mind egy nagy, láthatatlan óramű részeivé váltak, amit a garázsvásár aktivált, és ami most feltartóztathatatlanul halad valami sötét, és titokzatos végkifejlet felé…. igen, igen, minden jel szerint a világ vége felé. Mindenesetre miután maga Nick is rájön minderre megpróbálja valamennyi tárgyat újra visszaszerezni az újdonsült barátai segítségével, de sajnos azok a furcsa fehér öltönyös emberek, akik magukat tudósnak mondják mindig mindenhol ott vannak és szintén ezekre a "kacatokra" vadásznak.

A történet meglehetősen fordulatos és izgalmas volt, folyamatosan történt benne valami, ami miatt nem volt megállás, a cselekmény egyenletes tempóban haladt előre, a vége pedig fú… hát az méltán mondható a könyv csúcspontjának. A felnőttek kevés szerepet kaptak a könyvben, amit én egyáltalán nem éreztem problémának, igazából nem is hiányoltam őket, mivel a gyerekek karakterei igencsak változatosak és jól kidolgozottak voltak. Amikor próbáltam a lelki szemeim előtt elképzelni e világmegmentő kis csapat minden tagját, akkor csak rá kellett néznem a borítóra, ami remek támpontot adott, sőt mit több, tökéleteset. Imádom az ilyen rajzolt borítókat és ez szerintem különösen jól sikerült, tökéletesen átadja a könyv hangulatát. A borító közepén baseball sapkában álló Nicket, aki egyébként egy teljesen átlagos fiú volt, és mögötte a (nagybetűs) bandát, amely egy szőke szépségből (természetesen az okosabbik fajtából), egy depresszióra hajlamos srácból, Nick öccséből, egy bajkeverő kis okostojás csajsziból, és egy kissé túlpörgött, de hihetetlenül barátságos fiúból állt - nagyon jól eltalálták.



Összességében azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon-nagyon élvezetes olvasmány volt a számomra, amely egy maréknyi ifjú izgalmas és kicsit sem veszélytelen kalandjáról szólt, melyben úgy gondolom, hogy megvolt minden, ami egy fiatal olvasót (lásd még az idősebbeket is) a fotelhez szegezhet: fantáziadús találmányok, titokzatos tudósok - akik a zsenialitás sötét oldalát képviselik -, egy csapat elszánt középiskolás, izgalom, humor és még egy kis romantika is, úgyhogy szerintem ennél több nem is kell, csak olvassátok, és majd ti is meglátjátok!

Eric Elfman és Neal Shusterman

Akit érdekel, hogy miért pont Nikola Tesla a valaha élt legnagyobb GEEK, az olvassa el ezt az oldalt, biztos vagyok benne, hogy nem fogja megbánni. ;)

A könyv trailere pedig fantasztikusan jó lett. Muszáj megnéznetek!


Kiadó: Tilos az Á Kiadó
Eredeti cím: Tesla's Attic
Sorozat: Akcelerátus-trilógia 
Fordította: Illés Róbert
Oldalszám: 255


2014. dec. 7.

Borítómánia, a télre való hangolódás jegyében

Próbálok ráhangolódni a télre és ezzel együtt a karácsonyra is, de ez valahogy most sehogy sem akar összejönni. Persze elkezdtünk már itthon karácsonyi dalokat hallgatni és a házat is feldíszítettük kívül-belül, de ha mondjuk az a rengeteg csapadék, amiben mostanság részünk volt van és lesz, nem esőcsepp, hanem hókristály formájában hullana, az nagyon sokat lendíteni a dolgokon.
Addig is a hangolódást szem előtt tartva összegyűjtöttem néhány olyan könyvet, amiknek a borítója havas és hideg, azaz kifejezetten télies vagy ünnepi hangulatot áraszt, hátha...

Első blokk


Második blokk

Harmadik blokk

És ha esetleg valakit részletesen is érdekelnek ezek a könyvek, akkor azoknak linkkel együtt listába is szedtem őket:

Első blokk
Abby Clements: Meet Me Under the Mistletoe  (Chick lit)
Belinda Jones: Winter Wonderland (Chick lit)
Miranda Dickinson: When I Fall In Love (Chick lit)
Judy Astley: It Must Have Been the Mistletoe (Chick lit)
Giovanna Fletcher: Christmas With Billy and Me (Chick lit)
Debbie Johnson: Cold Feet at Christmas (Chick lit)
Julia Williams: Coming Home For Christmas  (Chick lit)
Karen Swan: Christmas in the Snow (Chick lit)

Második Blokk
Allison Winn Scotch: Time of My Life (Chick lit)
Lisa Patton: Whistlin' Dixie in a Nor'easter (Chick lit)
John Green , Maureen Johnson ,Lauren Myracle: Let It Snow (YA)
Sheila Roberts: The Snow Globe (Chick lit)

Harmadik blokk
Paula Brackston: The Winter Witch (Fantasy)
Eva Stachniak: The Winter Palace: A Novel of Catherine the Great (Történelmi)
Rebekah L. Purdy: The Winter People (Fantasy, YA)
Kristin Hannah: Winter Garden (Történelmi fikció)
Stephen Emond: Winter Town (YA)
Eowyn Ivey: The Snow Child (Fikció)
Tahereh Mafi: Unravel Me (YA, disztópia)
S.D. Crockett: After the Snow (YA, disztópia)

2014. dec. 4.

David R. Gillham: Asszonyok városa

Vannak könyvek, amik már az első pár oldal után el tudnak varázsolni, amikről azonnal tudom, hogy nekem valók lesznek és hogy végig szeretni fogom őket. És vannak olyan könyvek, amik lassan fognak meg maguknak, olyanok, melyeket az elolvasásuk után több nap múlva is csak nehezen tudok elfelejteni, annyira megérintenek, annyira belém ivódnak. Persze az is igaz, hogy ez utóbbi könyvek igen ritkák, de ha egyszer egy ilyen a kezembe kerül, akkor az fantasztikus érzés tud lenni. És Az asszonyok városa pont ilyen könyv volt a számomra. Amikor elkezdtem olvasni, akkor még nem is sejtettem, hogy ilyen nagy hatással lesz majd rám. Lassú szerelem volt, de mire a végére értem már biztosan tudtam, hogy az idei év egyik legjobb olvasmányában volt részem.

A történet főszereplője a gyorsíróként dolgozó szőke szépség Sigrid, aki a kibírhatatlan anyósával él együtt egy berlini bérházban, miközben a férje Kaspar a keleti fronton teljesít szolgálatot. 1943-ban, amikor a történet kezdődik Berlint lassan megfojtja a háború és a pusztulás enyészete. Az emberek éheznek, a várost éjszakánként légitámadások érik, Berlin tele van félelemmel, besúgókkal, akik nem sokat teketóriáznak, ha valakit a hazafiatlan viselkedése miatt a Gestapónak kell átadni.

Sigrid kívülről egy kötelességtudó, sorsába belenyugvó és megbízható német katona feleségének látszik, de a felszín alatt igazából ő egy szenvedélyes, bátor és önzetlen nő. Egy olyan nő, aki a szeretőjéről ábrándozik, arról a férfiról, akit a háborús káoszban szem elöl tévesztett, s aki zsidó volt.  És nemcsak ez az egyetlen titka Sigridnek. Egy nap, amikor a moziban ül egy fiatal lány ragadja meg a karját és a segítségéért könyörög, Sigrid pedig segít neki és ezzel meghozza az első olyan veszélyes döntését - majd később a többit is -, ami kiszakítja őt az addig élt egyhangú és zsibbasztó életéből és egy egészen más világba sodorja őt. Nem telik el kis idő és már a Gestapó elől kell menekülnie miközben egy olyan föld alatti mozgalom tevékenységébe csöppen, akik nemcsak menedéket adnak a zsidóknak, de segítenek is nekik elmenekülni az országból. És míg Sigrid férje az orosz fronton harcol, addig ő egyre mélyebbre süllyed egy olyan világba, ahol a bizalom nehezen megszerezhető árucikk és ahol a jó és a rossz között nagyon vékony határ húzódik.

Igazából nem rajongok a világháborús könyvekért, nem szoktam kifejezetten keresni őket. Hogy miért nem? Mert – bevallom férfiasan - félek tőlük. Félek, hogy túlságosan elszomorítanak és fejbe kólintanak, és mert tapasztalatból tudom, hogy mindig biztos kézzel tudnak kibillenteni a nyugodt lelkiállapotomból. Mindezek ellenére mégis szükségét érzem annak, hogy ilyen könyveket is olvassak, mert ezek azok a történetek, amelyek ténylegesen fel tudnak rázni és arcul tudnak csapni és pont ez teszi őket értékessé a számomra. David R. Gillham regényét lenyűgözőnek éreztem, a történet valamennyi szereplőjét megszerettem, akik mindegyikét valódi hús-vér embernek képzeltem. Mind közül persze Sigrid alakja lett felejthetetlen a számomra, mivel az ő szemén keresztül láthattam azt, hogy milyen is volt a nőknek a háború idején Berlinbe élniük, hogy mik voltak azok az erkölcsi kihívások és mindennapi problémák, amiken keresztül kellett menniük azért, hogy enni adjanak a gyerekeiknek, hogy megtarthassák a tetőt a fejük fölött egyszóval azért, hogy túléljenek.
A könyv lassan, de biztosan varázsolt el és szippantott magába. Gillham írásának hála az események szinte filmként peregtek előttem olvasás közben és teljesen úgy éreztem, mintha magam is ott lettem volna a szereplőkkel a történet kellős közepén. Tisztán hallottam a szirénák éles hangját és az alacsonyan repülő bombázók zaját. A lelkemben éreztem a mindennapok nehézségeit, de legfőképp azt a félelmet, amit az emberek akkor éltek át, amikor meghallották a Gestapó nevét. Őszintén izgultam és féltettem Sigridet, persze volt, hogy elítéltem egy-két döntése miatt, de ennek ellenére mégiscsak csodálni tudtam őt a bátorsága és az önzetlensége miatt. Természetesen a könyv végén én is feltettem magamnak az egész történeten átívelő kérdést, hogy vajon mit tettem volna én Sigrid helyébe. Segítettem volna annak a szerencsétlen lánynak vagy elutasítottam volna őt?
Őszintén?
Fogalmam sincs. Fotelból könyvvel a kezemben könnyű okosnak lennem. Abban a helyzetben és környezetben viszont, amiben Sigrid élt, bele sem tudok gondolni.

Az Asszonyok városa egy olyan sötét hangulatú romantikus történet, amely tele van izgalommal, rejtélyekkel és rengeteg váratlan fordulattal, úgyhogy én biztos vagyok benne, hogy senkinek sem fog ez a könyv csalódást okozni. Nálam egyértelműen kedvenc lett, így mindenkinek csak ajánlani tudom. 


A magyar borítóval meg vagyok elégedve, nagyon tetszik, de ez a két külföldi sem kutya. Nem is tudom, ha választanom kéne e három közül, melyik mellett döntenék.

David R. Gillham

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: City of Women
Fordította: Barta Judit
Oldalszám:424

2014. nov. 30.

Karácsonyi gyerekkönyvajánló... vagy valami hasonló

Lassan közeleg a karácsony és vele együtt a tanácstalanság, hogy vajon mi olyat vegyek a gyerekeim számára, amit nem érzek felesleges pénzkidobásnak és ami karácsony után sem porosodik az idők végezetéig majd a polcukon. Persze mint mindig, az idén is a könyvek mellett kötöttem ki, amivel szerintem nem vagyok egyedül, biztos vagyok benne, hogy velem együtt sokan gondolják úgy, hogy egy könyv a fa alatt az mindig jó ajándék. És mivel én nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást, így már meg is rendeltem azokat a köteteket, amiket a család legkisebb tagjainak szántam. Persze nagyon nehéz volt a választás, rengeteg olyan könyvet találtam, amiről úgy gondoltam, hogy jó lehet a számukra (nevezetesen egy harmadik osztályos fiúnak, és egy első osztályos kislánynak), de persze az összes általam jónak ítélt könyvet mégsem vehettem meg nekik, így maradt az a pár darab, amik mellett végül is maradtam, nevezetesen:

Eric Elfman és Neal Shusterman: Tesla padlása (Akcelerátus-trilógia 1.)
12 éves kortól 
A tizennégy éves Nick Slate apjával és öccsével új városba költözik. Egy tragédia emléke elől menekülnek: néhány héttel korábban leégett a házuk, és a tűzben meghalt Nick édesanyja. Új otthonuk egy távoli nagynénitől rájuk maradt ház, amelynek padlása tele van különös, kacatnak tűnő tárgyakkal. Nick garázsvásárt rendez, és eladja a látszólag teljesen hasznavehetetlen tárgyakat, melyekről azonban szépen lassan kiderül, hogy nem akármilyen szerkezetek: mind valami különleges tulajdonsággal bír. Nick és újdonsült barátai kiderítik, hogy a tárgyak az egykori zseniális tudós, Nikola Tesla utolsó találmányai, és mind egy nagyobb terv részét képezik. A fizikusokból álló Akcelerátusnak éppen ezekre van szüksége a világuralom eléréséhez…
Kiadó: Tilos az Á Könyvek  Oldalszá:254

Ennek a könyvnek egyszerűen nem tudtam ellenállni és már tegnap este elkezdtem olvasni – tudom, tudom, nem magamnak vettem, hanem a gyereknek, de ha nem tudom, hogy miről szól, akkor hogy beszélgessek el majd vele róla? Per pillanat úgy a könyv felénél járok és azt kell mondja, hogy eddig egy remek történettel van dolgom, nekem legalábbis nagyon tetszik, remélem a kisfiamnak is fog!

A LasszeMaja Nyomozóiroda első két kötete már régóta megvan nekünk és nagyon szeretjük. A sorozat részei egy nap alatt kiolvashatóak, rövidek, izgalmasak és mint a címük is mutatja nyomozósak. Igazából ezzel kezdtük a kisfiamnál az olvasást, ez volt az első könyv, amit önállóan kiolvasott. Azóta is gyűjtjük őket, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ragaszkodik ahhoz, hogy az összeset a polcán tudhassa – hihetetlen ez a betegség örökletes? – úgyhogy egyértelmű volt, hogy az eddig megjelent részek mind-mind a kosaramban fognak landolni.


A kislányomnál biztosra mentem, hiszen Ursula Jones és Sarah Gibb nevét már korábbról ismertük - a Szépség és a Szörnyeteg című könyvük kapcsán, amit azóta is sűrűn lapozgatunk és szerintem ezekkel  sem lesz ez másképp. Egyébként meg kell hagyni, hogy ezek a könyvek aztán tényleg szégyentelenül lányosak, de nem baj, mert mi szeretjük őket és szerintem rajtunk kívül még sokan így vannak ezzel.


Aztán van itt még néhány olyan könyv, ami friss megjelenés és van olyan is, ami még csak várható, a lényeg, hogy mindegyiken igen erősen el kellett gondolkodom, hogy beszerezzem-e őket vagy sem, mert irtó kíváncsi vagyok rájuk, de azt hiszem, hogy meghagyom őket a szülinapokra, mert azok is nagyon hamar itt vannak ám. 

Anna Woltz: Száz óra sötétség 
12 éves kortól 
Emilia éppen úton van, New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket. Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.
Kiadó: Tilos az Á Könyvek   Oldalszám:240  

Sonja Kaiblinger: Csapatban a szellem
10 éves kortól 
Emberek, én azt mondom, hogy kaszásnak lenni siralmas egy dolog! Egyedül kell melózni, a futószalag csak pörög, közben meg folyton csörög a telefon. Nincs megállás, be kell gyűjteni a lelkeket, hogy átsegítsük őket a túlvilágra. Halál uncsi az egész, nekem elhihetitek! Kevés a szabadnap, a fizetés meg temetni való! Kész szerencse, hogy megismerkedtem Ottóval és Emilyvel. Ők ugyan emberek, de nagyon jó arcok! Együtt harcolunk a gonosz ellen. vagy valami ilyesmi. Most mindenesetre ki kell derítenünk, ki volt az a megátalkodott, aki elrabolta Otto háziszellemeit!
Üdv, Harold
(kaszásember 520 éve)
Kiadó: Manó Könyvek  Oldalszám:240

Michael Ende: A sátánármányos parázsvarázs-pokolikőr-puncspancs-lódítóbódítóka
9 éves kortól 
Michael Ende neve fogalom a Momo és A Végtelen Történet óta. Ez az éppen huszonöt évvel ezelőtt született meseregénye groteszk humorával emelkedik ki az életműből.
A szilveszter éjszakáján játszódó, lidércesen pörgő történet percről percre követi végig egy szörnyű varázslópáros, dr. Lidérczy Belzebub és nénikéje, Tyrannja Vampiria fondorlatait. Éjfélig (hét óra alatt) ezer csapást akarnak az emberiségre zúdítani. Persze ehhez az Állatok Nagytanácsának is lesz egy-két szava...
A Kolibri Klasszikusok sorozatban Otfried Preuβler után újabb remek német szerző, Michael Ende művei látnak napvilágot.
Kiadó: Kolibri   Oldalszám:184  Várható megjelenés: ?  

Robert Paul Weston: Szörnyen Titkos Részleg
10 éves kortól 
Üdv ebben a csábosan csápos, szörnyesen szárnyaló világban!

Elliot és barátja, Leslie meg van győződve arról, hogy álmos városukban soha nem történik semmi. Csakis a DENKi-3000 üvegpalotájában zajlik az élet. Igen ám, de a világ ötödik legnagyobb elektronikai gyárának Kutatási és Fejlesztési Részlegébe senki emberfia nem léphet be. Kivéve Archie professzort...

A csillogó üvegtornyok között áll egy titokzatos, ódon ház. Úgy hírlik, innen ered a vállalat összes döbbenetes találmánya, többek közt a periszkalap, a rakétazokni és a transzcukorka. És azt is csak Archie bácsi tudja, mit rejt a ház folyosójának végén az utolsó előtti ajtó.
Egy nap azonban Elliot és Leslie meghívást kap a szörnyen titkos részlegbe! Ahol megismerkednek görnyedt, trollszerű lényekkel, apró szárnyas micsodákkal, amelyek szikráznak repülés közben. És találkoznak hatalmas, szőrös és szarvas nem-emberekkel meg hobkányokkal… Ugyanis ez a részleg telis-tele van bizarr és zseniális lényekkel!
Amikor bezárás fenyegeti a DENKi-3000-et, egyetlen lehetőségük marad: elő kell rukkolni egy új termékkel. De tetézi a bajt, hogy a cég egyetlen találmánya sem működik mostanában. Ráadásul Archie bácsi is eltűnik, így Elliotnak, Leslie-nek és a szokatlan, hm, „alkalmazottaknak” kell előrukkolniuk egy lélegzetelállító találmánnyal, ami megmenti a Szörnyen Titkos Részleget.
 (Ez a könyv világít a sötétben!)
Mi rejtőzik a folyosó végén az utolsó előtti ajtó mögött?
Igaz a pletyka, miszerint létezik Babrálda, Bíbelőlógia és a zseniális találmányokkal teli laboratórium?
Olvass bele a könyvbe, és megtudod! De siess, mert a DENKi-3000 féltve őrzött titka veszélybe került, és nincs vesztegetni való idő…
Vajon a gyárban dolgozó lények meg tudják menteni a szörnyen titkos részleget?
Kiadó: Kolibri, Oldalszám:336 Várható megjelenés: 2014.12.05.


Végezetül pedig néhány gyöngyszem a régiek közül, amiket többször is olvastunk már és a mai napig is nagyon szeretjük őket, úgyhogy ezeket nyugodt szível ajánlom kicsiknek és nagyoknak, egyszóval mindenkinek!



Varga Katalin: Kisbence vasárnapja (A legelső mesekönyvünk, illetve verses mesekönyvünk volt. Imádtuk!)
Vázsonyi Endre:Rémusz bácsi meséi (Megunhatatlan)
Sven Nordqvist: Pettson karácsonya (Megunhatatlan, csakúgy, mint az összes Pettsonos könyv)
Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt (Dettó)
Alexandra Fischer-Hunold: Rozália királykisasszony és a titkos recept (Olvasni tanuló gyerekeknek kitűnő ajándék)
Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék (Nemrég ismerkedtünk meg vele, mindkét gyermekem odavolt érte.)
Otfried Preuβler: Torzonborz, a rabló (A lányom és az én nagy kedvencem!:))

Ez a válogatás természetesen szubjektív és csak egy meghatározott korcsoportnak szól, de bízom benne, hogy lesz olyan olvasóm, akinek így is tudtam segíteni. Egyébként én úgy gondolom, hogy szinte mindegy, hogy mit olvasnak a gyerekek csak olvassanak, mert ahogy Péczely Dóra is mondta egy interjúban, ha olvasnak, akkor változik az ízlésük, és ennek következtében általában megnőnek az igényeik. Ha megnőnek az igényeik, akkor egyre több könyvet vesznek a kezükbe és így vonzza be egyik könyv a másikat.

2014. nov. 26.

John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét

Azt hiszem, hogy a könyv címe volt az, ami legelőször megfogott; A férj, aki elfelejtette a feleségét. Milyen izgalmasan hangzik, nem igaz? Aztán a fülszöveget is elolvasva csak még tovább nőtt bennem a kíváncsiság a történet iránt, úgyhogy miután John O'Farrell regénye már premier plánban is a radaromon villogott, nem az volt a kérdés, hogy megveszem-e a könyvet, hanem az, hogy mikor tudok majd sort keríteni az elolvasására.

A történet nagyon érdekesen kezdődött. Voughan egy londoni metrón utazva eszmél rá arra, hogy nem tudja, hogy kicsoda, hogy miért van ott, hogy hova megy, és hogy honnan jön. Nem tudja, hogy vajon van-e felesége, gyermeke, barátja és állása. Semmi olyan irat nincs nála, amivel azonosítani tudná magát, így a neve a kora és a címe is mind-mind ismeretlenek számára. Sajnos a legrosszabb az egészben, hogy a kórházba kerülése után - ahol egy ritka amnéziás betegséggel diagnosztizálták -, még egy hét elteltével sem jelentette senki az eltűnését, melyből - megjegyzem jogosan - arra a következtetésre jutott, hogy a kutyának sem hiányzik. Aztán egy nap mégiscsak eszébe jut valami, a legjobb barátja telefonszáma. Gray egy meglehetősen faragatlan pasi, de Voughan megbízik benne, mert legbelül érzi, hogy rá mindig számíthat. A történetben Voughan újra felfedezi az élete elemeit, beleértve a gyönyörű feleségét és két csodás gyermekét, akiket az előző énje elutasított magától. Megtudja, hogy egy középiskolában történelem tanárként dolgozik, aki nem mellékesen a diákok szúrós beszólásainak állandó céltáblája, és hogy tulajdonképpen az egész élete félrecsúszott, mondhatni romokba hever. Voughanban elindul egy folyamat, melyben csatlakozik a régi életéhez, de azt nem úgy folytatja tovább, ahogy azt korábban tette, hanem megpróbál,sőt meg is tanul jobb apa, férj, tanár és ember lenni. Időközben ugyan eszébe jut néhány emlékkép, amik meglehetősen karcosak, de ezeket csak mint külső szemlélő és nem mint szereplő éli át újra. Röviden tehát Voughan egy teljesen új életbe kezd, azokkal az emberekkel, akik mindig is az élete részei voltak.

Igazság szerint van már vagy két hete, hogy befejeztem a könyvet, de sem akkor, sem most nem tudok többet írni róla annál, mint hogy annyira jó ugyan nem volt, mint vártam, de egynek mindenképp elment. Elszórakoztatott sőt mi több, többször meg is mosolyogtatott az író szuper humora és a mindig jó helyen és időben elsütött poénjai, de semmi több. Számomra hiányzott a regényből valami, valami plusz, amitől azt mondom, hogy ez a könyv nemcsak humoros volt, de tartalmas is. Sajnos a karaktereknek nem volt mélysége, a történetnek pedig mondanivalója, úgyhogy őszintén szólva én elég üresnek éreztem az egészet. O'Farrel írása tulajdonképpen egy vidám történet lenne, amely amellett, hogy könnyed volt és gyorsan is olvastatta magát, néhol megrendítő és szomorú is tudott lenni, de hiába, mert mindezek ellenére is számomra a vége unalmassá vált, mondhatni teljes érdektelenségbe fulladt.



John O’Farrell neve egyébként ismerős lehet a magyar olvasók számára, mivel már jelent meg korábban regénye Férfiasan tökéletes címmel az Athenaeum kiadó jóvoltából, de én ennek ellenére mégis csak ezzel a könyvével ismertem meg a nevét. És ha még nem említettem volna jó ha tudjátok, hogy O’Farrell igen komoly stand-upos múlttal rendelkezik, melyre kezdetben erényként, majd miután a stílusa és humora kellően lezsibbasztott már csak hátrányként tudtam tekinteni.

A külföldi borítók közül a legelső tetszik a legjobban, az nagyon ott van. A második is jó, de az összhatás valahogy mégsem nyerő. A többi meg szóra sem érdemes.

John O'Farrell


Kiadó:Cartaphilus
Eredeti cím: The Man Who Forgot His Wife
Fordította: Bárány Ferenc
Sorozat:-
Oldalszám: 336

2014. nov. 18.

Dani Atkins: Összetörve

Ó, hát erről a könyvről nagyon nehéz lesz írnom, mert egy cseppet sem szeretném elvenni tőletek azt az élményt és meglepetést, amiben nekem is részem volt, miután az utolsó pár oldalt is elolvastam. Lehet, ha egy kicsit jobban utánajárok a regénynek, akkor jobban fel tudtam volna készülni a végére, de igazából úgy kezdtem neki az olvasásnak, hogy semmit nem tudtam a sztoriról azon kívül, amit a fülszövegben olvastam, és ez a fülszöveg aztán tényleg nem volt spoileres.

A történet egy lányról, Rachelről szól, akinek az élete akkor tört ketté, amikor egy száguldó autó beleszaladt annak az étteremnek az ablakába, ahol a legjobb barátaival az egyetemi éveik előtti utolsó közös vacsorájukat töltötték el. A baleset szörnyű volt. Rachel barátja Matt, időben el tudott ugrani az asztaltól, de Rachel beszorult a székek közé, és ha nincs ott Jimmy, a gyerekkori jóbarát, aki titokban mindig is szerelmes volt belé, akkor azon a borzalmas éjszakán ő halt volna meg és nem a fiú.

Öt évvel később Rachel még mindig magát hibáztatja a történtek miatt, melyre az a hosszú heg az arcán is csak minden nap emlékeztette. A tragédiával az álmai - melyben egyetemre szeretett volna menni, hogy újságírónak tanuljon - elszálltak és a középiskolai szerelme Matt is már csak a múlté. Rachel a baleset óta nem tért vissza a szülővárosába, de a barátnője esküvője miatt kénytelen újra visszalátogatni. Megérkezvén azonban sehogy sem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy mi lett volna ha. Ha Jimmy nem halt volna meg, és ha minden másképp alakult volna azon a bizonyos éjszakán. Aztán a sors furcsa fintorának köszönhetően Rachel egy esés következtében kórházba kerül és amikor felébred, minden megváltozik körülötte. A kórházi ágya mellett nem a beteg édesapját látja viszont, hanem egy makkegészséges embert és mellette azt a férfit, akiről eddig azt hitte, hogy öt évvel ezelőtt örökre elveszített. A középiskolai szerelmével újra együtt van, sőt mit több már a menyasszonya is, titkárnő helyett újságíró lett belőle és semmiféle sérülés nem éktelenkedik az arcán, szóval minden totál ellentéte lett a mostani életének. És ez az élet sokkal szebb és vonzóbb, mint a régi, de ki tudja, hogy melyik lehet az igazi.

Ez egy nagyon egyedi és csodálatos történet volt, olyan, ami folyamatosan húzott magával és nem engedett addig, amíg a végére nem értem. Az események tökéletesen folytak át az egyik fejezetből a másikba és a cselekmény alakulásával is minden szempontból meg voltam elégedve. Annyira romantikus és olyan szívmelengető már-már sziruposba hajló volt Rachel és Jimmy egymásra találása, hogy az teljesen levett a lábamról. Nem tudom, hogy mit vártam az írótól, hogy hogyan magyarázza majd meg nekem azt, hogy mi is történt Rachelle azon a sorsfordító estén, amikor a valóság félbetört és két szálon folytatódott tovább az élete (talán hogy egy kis misztikummal vagy varázslattal manipuláljon... tényleg fogalmam sem volt róla), de arról meg voltam győződve, hogy ennek a romantikus történetnek csakis jó vége lehet, merthogy ez a könyv a szerelemről és a második esélyről szól.

Túlzás lenne azt állítanom, hogy a regény hibátlan volt, mert nem volt az. Rachel karakterét például néhol már kissé bosszantónak és kifejezetten butácskának éreztem. Olyan jó lett volna, ha a baleset után nem hagyja el annyira magát, és ha a rossz dolgok nem hatalmasodtak volna el rajta oly nagy mértékben, mint ahogyan az megtörtént. Bárcsak egy kicsivel erősebb személyiség lett volna és bárcsak minden másképp alakult volna. És higgyétek el, ahogy végig utaztam vele ebben a zavaros időben semmit nem szerettem volna jobban, mint hogy megtalálja a saját boldogságát. De hiába is sopánkodom Rachel hibái miatt, mert mindezek ellenére is nagyon szimpatikus szereplőnek éreztem őt, és a könyv végén, amikor megvilágosodtam mindent megbocsátottam neki. 

A könyv cselekménye, a hangulata, a szerelmesek egymáshoz való viszonya és a történet elbeszélése őszintén megérintett, felkavart és nagyon nagyon tetszett. Dani Atkins regénye egy elgondolkodtató és könnyfakasztó történet, úgyhogy aki valami hasonló élményre vágyik annak szívből ajánlom ezt a könyvet. Egy meleg takaróval bekuckózva, forró teát szürcsölgetve tökéletes kikapcsolódást nyújthat az előttünk álló esős és hideg téli napokon.

Dani Atkins

A külföldi borítók közül a legelső tetszik a legjobban, ami mind hangulatában (a történet egyébként karácsony környékén játszódik), mind tartalmában tökéletesen illik a történethez és szimbolizálja Rachel kettős életét. A magyar borító is szép, de ez alapján valami egészen más történetre számítottam.


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Fractured
Sorozat: -
Fordította: Szabó Luca
Oldalszám: 292


Amália és az esők

forrás
Egy ideje Amáliának csak akkor van jókedve, ha esik az eső. Az esőt tudni, hallani lehet előre, megérezni az erdő szagából, tudni a szelek irányából, felismerni az állatok nyugtalanságából, és meghallani a madarak hangjából.
Amália sokféle esőt ismer. A keleti szél mindig csöndes esőt hoz, a déli meleget, a nyugati nagy cseppeset, az északi metszőt. Tavasszal a jégesők gyakoriak, októberben haragos eső esik, novemberben pedig ónos eső. Nyári hajnalokon rövid, zizzenős esők esnek, de mire fölkel a Nap, nyomát sem látni a víznek. Télen ritkán esik az eső, és ha esik is, lucskossá változtatja a havat. Szereti Amália ezeket az esőket, mindet, de legeslegjobban mégis a nyári viharokat szereti...
...Eső után az erdő is boldog. Zöldebbek a zöldek, kékebbek a kékek, sárgábbak a sárgák és pirosabb a piros. Tisztábbak a növények, nyugodtabbak az állatok, mélyebbeket lélegzik, s gyönyörű feketébe öltözik a föld. Egy kicsit, mintha a sziklák és a hegyek is nőttek volna, de lehet, hogy csak jobban kihúzzák magukat.

Részlet Boldizsár Ildikó Boszorkányos meséiből


2014. nov. 10.

Röpke poszt (1) - Claudia Gabel & Cheryl Klam: Káprázat - David Levithan: Nap nap után

Az elmúlt hetekben két könyvet is elolvastam, amikről idő és kedv hiányában nem tudok normál hosszúságú bejegyzést produkálni, úgyhogy csak néhány rövid gondolatot szeretnék veletek megosztani velük kapcsolatban, csak úgy jelzésként, hogy ezeket is olvastam.

Claudia Gabel & Cheryl Klam: Káprázat
A két könyv közül a Káprázat került hamarabb a kezembe, úgyhogy az emlékeim vele kapcsolatban már kissé megfakultak, de hogy szerettem olvasni és ennek következtében túl hamar a végére is értem, arra határozottan emlékszem.  

A történet a jövő kábítószeréről a Káprázatról szól, amely egy olyan technológia, amely segítségével a felhasználó egy olyan virtuális világba juthat el, ahol meghatározott ideig fájdalommentesen a teljes boldogság tökéletes illúzióját élheti át, mindezt úgy, hogy annak semmiféle következményei nem lesznek a valódi életére nézve. Ez azért is számít olyan különleges dolognak, mert a távoli jövőben a valóság rendkívül nyomasztó; a természet teljesen tönkre ment, nincsenek fák és tiszta vizű folyók, a levegő pedig annyira szennyezett, hogy oxigénmaszk nélkül nem lehet kimenni a szabadba. Úgyhogy azok az egzotikus kalandok, amiket a Káprázat nyújtani tud, mindenki számára csábítóak. A Káprázatot azonban egyre több támadás éri, azt mondják, hogy függőséget okoz és hogy életveszélyes lehet a felhasználókra nézve, de Regan a védelmére kel, annál is inkább mivel a programot az édesapja tervezte és úgy érezi, hogy tartozik az apja emlékének azzal, hogy utánajár a dolgoknak.

A történet egyértelműen cselekményközpontú és bár azt azért túlzás lenne állítanom, hogy fordulatokban gazdag, mert viszonylag hamar ki lehetett találni a dolgokat, de abszolút izgalmasnak és érdekesnek találtam, olyannak, ami mindvégig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Sajnos csak a végével voltak problémáim, az utolsó pár oldalon az akció számomra már túlzóba hajlott és azt a sok számítógépes hablatyot és humbugot is, amivel az írók folyamatosan kábítottak bennünket egy idő után már kissé irritálónak találtam.
A romantika nem sok helyet foglalt el a regényben, ami kifejezetten üdítően hatott rám. A szerelmi háromszöget pedig – másokkal ellentétben - én kifejezetten kedvemre valónak éreztem, mivel nem volt túldrámázva és elnyújtva, egyáltalán nem volt hangsúlyos, nem rágtam tövig a körmöm és nem idegeskedtem halálra magam az miatt, hogy vajon Regan melyik fiút fogja majd választani, mert ha teszem azt egyiket sem választotta volna (amely lehetőség többször is megfordult a fejemben), az sem lett volna olyan nagy probléma. Sőt, az talán még jobban is tetszett volna annál, mint amit végül is kaptam. De annyi baj legyen, így is meglepően jól szórakoztam a könyvön, teljesen elvarázsolt a Káprázat filmes világa és a nyomozás is tetszett benne, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást, ami a jóég tudja, hogy mikorra fog megjelenni. És tessék, újra egy olyan sorozatba sikerült beletenyerelnem, aminek a folytatása bizonytalan. 

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Elusion
Sorozat: Elusion
Fordította: Béresi Csilla
Oldalszám: 352

David Levithan: Nap nap után
A Káprázat után ismét egy YA könyvvel folytattam a sort, ami általában nem szokott túl szerencsés lenni, mivel ezek a könyvek legtöbbször csak úgy átfolynak rajtam minden maradandó élmény nélkül, melynek következtében van, hogy egy hét múlva már arra sem emlékszem, hogy mi is tetszett vagy épp nem tetszett bennük igazán, de azt hiszem, hogy ennél a könyvnél emlékezni fogok a lényegre.
  
 „A" soha nem tudja előre, hogy másnap hol és milyen kinézetű és családi hátterű 16 éves bőrében fog felébredni. Lehet, hogy egy címlapfotóra illő gyönyörű szép lány, vagy egy kórosan elhízott fiú, esetleg egy mély depresszióba lévő vagy egy drogfüggő bőrében ébred majd, ki tudja. A lényeg, hogy a gondolatai, a tettei, az érzelmei és a lelke az mindig a sajátja marad. "A" már régóta elfogadta, hogy soha nem lesz rá lehetősége, hogy megtapasztalja a valódi állandóságot, az olyan csodálatos dolgokat, mint a család, a barátság és a szerelem. Csakúgy, mint azt is elfogadta már, hogy jövőkép  híján soha nem tud másnapra tervezni, és nem tehet olyan ígéreteket mint például, hogy majd holnap megbeszéljük vagy találkozunk vagy együtt elmegyünk... Amikor azonban egy szép napon találkozik egy gyönyörű és érzékeny lánnyal Rhiannonnal, minden megváltozik. „A” eddig mindig arra törekedett, hogy ne zavarjon bele túlságosan az emberek életébe arra az egy napra, amíg a testükben tartózkodik, de amióta megismerte ezt a lányt, saját szabályait felrúgva mindent megtesz annak érdekében, hogy még egy napot a vele tölthessen.

Ez a könyv inkább érdekes és kissé nyomasztó, mintsem romantikus és szívbemarkoló volt a számomra. Az "A" és Rhiannon közötti romantika, amely tulajdonképpen az egész történet mozgatórugója volt nem igazán fogott meg, viszont az az elképzelhetetlen elképzelés, mely szerint mi lenne, ha minden nap más ember testében ébrednék, teljesen levett a lábamról. Én úgy gondolom, ha esetleg, netalántán velem is megtörténne mindez, akkor kezdetben biztos nagyon érdekes lenne a dolog és nyilván élvezném is a helyzetet, mert ugye az emberi kíváncsiság határtalan és ebből kifolyólag, ha csak egy napra is, de óriási élmény lenne mások életébe, intim szférájába és kapcsolatába bekukucskálni. Persze biztos lelkiismeret-furdalásom lenne az miatt, hogy kukkoló lett belőlem, de ezen még mindig könnyebben túl tudnám magam tenni, mint azon, hogy bár létezem, de fizikailag mégsem vagyok kézzel fogható. Egy idő után úgy gondolom, hogy "A”-hoz hasonlóan nekem is piszok mód kezdene hiányozni az állandóság érzése, hogy tartozzak valahova, hogy saját testet ölthessek, hogy legyenek terveim és hogy az mellett az ember mellett ébredhessek fel reggel, aki mellett elaludtam.
Ha visszagondolok a könyvre, akkor nekem nem egy romantikus történet ugrik be azonnal róla, hanem egy elgondolkodtató és kissé szomorú történet, amely olvasása közben rengeteg kérdés ütött szöget a fejembe. Olyanok, mint például, hogy mi határozza meg, hogy ki vagy, hogy milyen a szexualitásod és a nemi identitásod? Milyen lehet elszigetelten élni és létezni és a legfontosabb; szeretni. A legjobb az egészben egyébként, hogy az író nem is próbálja megválaszolni nekünk ezeket a kérdéseket, hanem arra ösztönöz, hogy saját magunk gondolkodjunk el ezeken. És ez bizony működik.

"Tapasztalataim szerint nincs különbség a vágy és a szerelem fajtái között. Nem a neme, hanem az egyénisége alapján szeretek bele valakibe."

A könyv egyébként rendkívül jó stílusban íródott, érdekes volt, különleges és elgondolkodtató, ennek ellenére mégsem tudott maradéktalanul elvarázsolni. Ettől függetlenül rettentő kíváncsi vagyok az író további műveire is, melyekben állítólag előszeretettel nyúl olyan kényes témákhoz, mint a depresszió, az öngyilkossági hajlam, a homoszexualitás és hasonlók.

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Every Day
Sorozat: -
Fordította: Vince Judit
Oldalszám: 322

2014. okt. 27.

A. S. A. Harrison: Halálos hallgatás

Azt veszem észre magamon, hogy egyre gyakrabban és könnyebben lépek ki a jól megszokott kis komfortzónámból és az émelyítően édes, romantikus néha humoros történetek mellett más műfajú könyvek is megjelennek a listámon, mint például a sci-fik, thrillerek és a krimik, amely változatosság be kell valljam meglehetőse üdítően és izgalmasan tud hatni rám. A Halálos hallgatás is valami hasonló (fő a változatosság) indíttatásból került az olvasmányaim közé, no meg persze a sokat sejtető, igazi lélektani krimit ígérő fülszövege alapján.

A történetet tulajdonképpen egy két évtizedes párkapcsolat széteséséről szól, amely pontos részleteit váltott szemszögből ismerhetjük meg. Jodi és Todd kapcsolata egy kívülálló szemében kiegyensúlyozottnak látszik, az igazság viszont az, hogy ha nem beszélünk a problémáinkról, akkor nyilván azok nem is léteznek elv alapján élik mindennapjaikat. A lényeg számukra a látszat, amit mindenáron fent karnak tartani, és az illúzió, hogy minden rendben van közöttük. 
Jodi egy részmunkaidős pszichoterapeuta, Todd pedig egy sikeres vállalkozó, amolyan a maga szerencséjének a kovácsa típus. Az anyagiak miatt nem fáj a fejük, jómódban élnek, mindketten társasági emberek és a saját útjukat járják olyannyira, hogy Toddnak számtalan múló viszonya volt már eddig, amikről Jodi mindvégig tudott, de nem vett róluk tudomást, szó nélkül elfogadta, egyikük sem beszélt róla.
Amikor azonban Todd egyik szeretője - aki történetesen a legjobb gyerekkori barátjának a lánya, és ráadásul fele annyi idős, mint ő - teherbe esik, majd házasságot követel, Jodi anyagi helyzete veszélybe kerül és a gondosan felépített, látszólag stabilnak tűnő élete pillanatok alatt kártyavárként omlik össze.

Érdekes könyv volt ez a számomra, bár bevallom nem egészen erre számítottam. Úgy gondoltam, hogy egy sokkal dinamikusabb és izgalmasabb történetvezetésben lesz majd részem, de pont az ellenkezőjét kaptam, mintegy lassított felvételként lehettem szemtanúja Jodi és Todd összefonódó és önáltató kapcsolatának, majd később ennek a kapcsolatnak tragédiába és erőszakba torkolló összeomlásának. 

Már az első oldalon - a mindent tudó narrátorunknak hála - megtudhattuk, hogy Jodit csupán csak néhány hónap választja el attól, hogy gyilkossá váljon, úgyhogy a hagyományosnak mondható feszültség átélésének a lehetősége – hogy vajon Jodi bosszút áll-e a férjén a hűtlensége miatt vagy sem – hamar füstbe ment, ettől függetlenül mégis ott munkált bennem végig a feszültség olvasás közben, mely az apró részleteknek és az író gazdag leírásainak volt köszönhető. Jodi múltja, ami szép lassan sejlik fel előttünk, és ami magyarázatot ad arra, hogy miért is volt ő olyan amilyen, bevallom szíven ütött és sokáig fogva tartott. És bár a regényben nincsenek zseniális trükkök és fordulatok, mégis tele volt feszültséggel és mély indulatokat volt képes kiváltani belőlem, főként Todd irányába, akit egy utolsó, de legfőképp egy hihetetlenül gyáva szemétládának tartottam.

Ahogy Jodi és Todd egymás mellett élt, az számomra hihetetlen volt, bár biztos vagyok benne, hogy sok házasság – ha nem is ennyire szélsőségesen – de hasonlóan működik. Én úgy gondolom, hogy egy párkapcsolatban a kommunikáció teljes hiánya és a konfrontáció teljes mértékben való elkerülése mindenképp a kapcsolat rovására megy, mi több gyakran a végéhez is vezethet. Valahol azt olvastam, hogy az önámítás a boldogság princípiuma. Nem tagadom, érzek benne némi igazságot, de vajon valóban boldog lehet-e az, aki nem idealista, aki önmagát is becsapja, aki a jót és a rosszat egyként fogadja, aki egy házasságban nem kezdeményez veszekedést és még rávenni is nehéz arra, hogy részt vegyen benne, mindezt csak azért, hogy a szőnyeg alá söpörve a problémákat úgy tegyen mintha azok nem is léteznének? Mert Jodi ilyen volt, és én egy cseppet sem éreztem őt boldognak, csupán csak egy olyan sajnálatra méltó önelégült nőnek, aki mindent képes elnézni annak a férfinak, akivel együtt akar maradni.

Olvasás közben akaratlanul is el kellett gondolkodnom azon, hogy vajon az én házasságomban hányszor és milyen dolgok kapcsán hallgattam el a férjem elöl azt, amit igazán gondoltam. És a legfontosabb, hogy vajon ő tisztában volt-e ezzel? A másik, amin szintén elgondolkodtam kicsit, hogy vajon hány ember él olyan önámító kapcsolatban, mint Todd és Jodi - őszintén remélem, hogy nem sokan. 
A. S. A. Harrison


Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a thrillereket, a kissé nyomasztó hangulatú történeteket és érdeklődnek a családpszichológia iránt. Azoknak, akik megcsömörlöttek a romantikától és a sok idilli kapcsolatot ábrázoló történettől, nos nekik - hozzám hasonlóan - biztos, hogy néhány órás izgalmas kikapcsolódást fog majd nyújtani Jodi és Todd története.

A Halálos hallgatás egyébként A.S.A. Harrison eredeti nevén Susan Harrison első és egyben utolsó regénye, aki sajnos a könyv megjelenését már nem élhette meg. Nagyon sajnálom, hogy nem lehet folytatása regényírói munkásságának.

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Silent Wife
Fordította: Sári B. László
Oldalszám: 395
Beleolvasó

2014. okt. 23.

Cat Winters: Fekete madarak árnyékában

Hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy nekem ez a könyv ennyire fog tetszeni, meg voltam győződve arról, hogy semmivel sem fog többet nyújtani, mint a most oly divatos YA könyvek - amelynek bevallom épp akkor szükségét éreztem - de tévedtem. Persze az is igaz, hogy nem egy iskolás környezetben játszódó habos babos szerelmi történetről volt szó benne, és hogy a könyv közel sem volt tökéletes, de a történet sötét és kissé nyomasztó hangulata és atmoszférája olyan különleges volt a számomra, hogy az teljesen magával sodort, mondhatni totál levett a lábamról. Úgyhogy innentől kezdve ne lepődjetek meg, ha csakis pozitívan tudok a regényről nyilatkozni.

A történet elején kissé lassan folytak az események, ami szerintem szükséges volt ahhoz, hogy ráhangolódjunk a korra, hogy magunk elé tudjunk képzelni egy olyan kísérteties és hullaszagtól bűzlő félelmekkel teli várost, ahol álarcos férfiak és nők próbálják magukat távol tartani az influenzajárványtól és nemcsak az arcuk elé tett maszkok segítségével, hanem mindenféle népi gyógymódokkal… Sajnos nem sok sikerrel.

Időben egyébként 1918-ban vagyunk az első világháború borzalmas és zűrzavaros időszakában, amikor az emberek félnek és rettegnek, a fontról hazaérkezett testileg és lelkileg megsebzett katonák pedig elvesztették az életbe vetett hitüket, depressziósak, a városban pedig tombol a spanyolnátha, ami kivétel nélkül szedi az áldozatait. Mivel a háború okozta megrázkódtatás és veszteség miatt az emberek elkeseredettek és reményvesztettek nem meglepő, hogy a szeretteiket gyászoló anyák, apák, feleségek és szerelmek hinni akartak valamiben vagy valakiben. Ekkor léptek a színre azok a hamis szellemfotósok és spiritiszta szeánszok médiumai, akik kapva kaptak az alkalmon és kihasználva az emberek elkeseredettségét és hiszékenységét azt állították, hogy ők kapcsolatba tudnak lépni az elhunytak szellemével, sőt mit több, le is tudják fotózni őket.

Állítólag azt mondják, hogy akik nem is látják a szellemeket azok is érezhetik őket, amikor például valami hideg suhan át a hátuk mögött, vagy amikor hirtelen lehűl a levegő mellettük és libabőrös lesz a karjuk, vagy amikor minden ok nélkül lépésszerűen recseg a lépcső és a padló a közelükben... ti is éltetek már át ehhez hasonlót?

Mary Shelley 16 éves, amikor az apja letartóztatása után a nagynénjéhez kell menekülnie San Franciscóba, aki nem sokkal, csupán csak 10 évvel volt idősebb nála, ennek ellenére mégsem tekintette őt egyenrangú partnernek. Én Mary helyében többször is szívesen megcibáltam volna Eva haját, amiért nem tartotta tiszteletben a kérését és megkérdőjelezte a szavahihetőségét. De Mary nem sokat foglalkozott ezzel, a figyelmét teljes mértékben a gyerekkori barátjával, szerelmével való nagy találkozás kötötte le, majd később az a hír, hogy a fiú mindent hátrahagyva bevonult a seregbe. Egy balesetnek köszönhetően azonban Mary egy különleges képességre tesz szert, mellyel lehetővé válik számára, hogy lássa a fiú szellemét, aki meglepő mód segítséget kér tőle (nem egyszer s nem kétszer). És Mary ahelyett, hogy fejvesztve elmenekülne előle inkább marad és próbálja megérteni őt és pontosan kideríteni, hogy mi is történt vele valójában.

A történet számomra meglepően érdekes és izgalmas volt, rengeteg hátborzongató dolognak voltam szemtanúja olvasás közben kezdve a hamis és megjátszott szeánszoktól, Mary túlságosan is valódinak tűnő szellemekről és különféle fekete madarakról szóló látomásáig, melyek valódiságában hozzá hasonlóan én sem mindig voltam biztos, és ez bizony sokszor nagyon misztikussá és titokzatossá tette a könyvet, mely miatt nem egyszer felállt a szőr a hátamon.  

Mivel a történet kiszámíthatatlan volt, így ennek köszönhetően a vége is marha nagyot szólt. Voltak ugyan különböző elméleteim Stephen halálával kapcsolatban, de egyik sem közelítette meg a történet végkifejletét. Olvasás közben végig tele voltam olyan kérdésekkel, mint hogy vajon Mary valóban látja Stephen szellemét? Vajon mi történhetett a fiúval, hogy nem tud békében nyugodni a lelke? És Stephen bátyja mit titkolhat, valóban becsapja a szeretteik után sóvárgó embereket a szellemfotóival?
De a sok-sok pozitívum mellett a könyv végére mégis hiányérzetem maradt, hogy miért? Azt pontosan nem tudnám megmondani… talán mert túl gyorsan ért véget, vagy mert a bűnösök nem a tetteikhez mérten nyerték el a méltó büntetésüket. Mindenesetre ha valakinek egy sötét hangulatú, idegfeszítő gyilkossági nyomozásra támadna kedve, amely valamiféle természetfeletti jelenséggel (teszem azt egy szellemmel) áll kapcsolatban, akkor annak bátran merem ajánlani ezt a könyvet, szerintem nem fog csalódást okozni.

                                                        Cat Winters
Amikor megláttam a magyar borítót, akkor azt mondtam magamban, hogy ez csodálatos. Amikor olvasás után megnéztem az eredetit is, akkor azt mondtam, hogy EZ a tökéletes, már csak azért is, mivel Mary is mindig pilótaszemüvegben rohangált a regényben, és mert ennek a borítónk a hangulata sokkal kísértetiesebb, ami jobban visszaadja a könyv hangulatát.


Kiadó: Scolar
Eredeti cím: In the Shadow of Blackbirds
Sorozat: Nem, hál' istennek
Fordította: Simonyi Ágnes
Oldalszám: 304